Kis kabrió nagy motorral - BMW 125i Cabrio teszt

Vágólapra másolva!
A BMW azokra a kabriósokra is gondolt, akik nem szeretik a 3-as összecsukható kemény tetejét, és nincs pénzük a vászontetős 6-osra. Nekik ajánlható az 1-esből készített kabrió, amely háromliteres, hathengeres motorral és automatikus váltóval járt nálunk.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A szélvédő a CC-ktől eltérően nem ér a vezető fejéig, így sokkal jobb a kabrióélmény
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Manapság már szinte az összes Golf-osztályos autónak van kupé-kabrió kivitele, aki viszont kompakt prémium kabrió vásárlásán töri a fejét, jóval kisebb választékból szemezgethet. Ugyan a Volvónak, a Mercedesnek és a Saabnak is van nyitott modellje, de a C70, a CLK és a 9-3 kabrió már inkább a középkategóriába illeszthető be külső méretei alapján. Kisebb méretben csak a szinte egyszerre bemutatott Audi A3-as és a BMW 1-es kabriója verseng a vásárlók kegyeiért. Az Audi már járt nálunk teszten, és minőségével, kiforrottságával meggyőzte Vida kollégát, a BMW azonban teljesen más.

A legalapvetőbb különbség a hátsókerék-hajtás, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a BMW kormányzása sokkal direktebb, súlyelosztása a hátratolt motor miatt 50-50 százalékos, és a münchenit hathengeres motorokkal is meg lehet venni, amit a Győrben gyártott Audi nem mondhat el magáról, pedig közeli rokonának, a Volkswagen Eosnak létezik hathengeres változata. Az A3 Cabrio esetében négyhengeres szívó- és turbómotorokból alakították ki a motorválasztékot, melyek ugyan papíron kevesebbet fogyasztanak, de hangjuk nem kelhet versenyre a BMW háromliteres soros hathengeresének orgánumával.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Sokszor választották már már Év Motorjának a háromezres soros hatost. Itt némileg lefojtva 218 lóerőt teljesít, a hangja viszont változatlanul fantasztikus
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Akaratlanul is összerezzentem, amikor először nyomtam meg az indítógombot a 125i-ben, ugyanis a mélygarázs sajátos akusztikája még jobban kiemelte a sokszorosan Év Motorja Díj-nyertes erőforrás sajátos, semmivel össze nem téveszthető morgását - ilyet az Audi 2.0 TFSI-je nem tud. Igen, nem elírás, a 125i felirat tényleg egy háromliteres motort takar. Mostanában hozzászokhattunk, hogy a BMW-k típusjelzése már nem feltétlenül utal közvetlenül hengerűrtartalomra, inkább az adott erőforrás helyét jelöli a teljesítményskálán. Sajnos a kétliteres motor az aktuális 3-as bevezetése óta hat helyett négyhengeres, így a 125i jelenti a belépőt a hathengeresek klubjába az 1-es Cabrio választékában.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Sokaknak nem tetszik az L-alakú hátsó lámpa. Azért meg lehet szokni a látványt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Egy kicsit túlzásba is estek a müncheni mérnökök a zajdizájnnal, mert a kipufogó szinte versenyt üvölt a motorral, de aki fogékony a jó autóhangra, egészen biztosan azonnal a tetőnyitó gomb felé nyúl, hogy még jobban hallja a koncertet. Nem túl gyorsan, húsz másodperc alatt tűnik el a csomagtartóban a vászontető, prémiumtermékhez méltóan a vezetőnek semmi egyéb dolga nincs, csak a gombot folyamatosan nyomva tartani. Szerencsére a művelet menet közben is elvégezhető 40 km/órás sebességig, így akkor sincs gond, ha a nyitás közben zöldre vált a lámpa, és el kell indulni. Csak arra kell vigyázni, hogy a hátul ülők ilyenkor húzzák le a fejüket, különben fejbe vághatja őket a hajtogató mechanika.

A tető csillogó, feláras antracit színű anyaga csukott állapotban is kellemes külsőt kölcsönöz a kis fürdőkádnak, lenyitva pedig csak 45 litert foglal el a 305 literes csomagtérből, így az egész használható méretű, ráadásul nyílása is sokkal nagyobb, mint az A3-as szűk rése. A nagyobb csomagtérhez az is hozzájárul, hogy a BMW kabrióját a lépcsőshátú kupéból alakították ki, míg az Audi kénytelen volt a háromajtós, rövid farú A3-asból kiindulni.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Talán a világ legvastagabb kormánya van az 1-esben. A pohártartó nyomja a lábat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A BMW megjelenése nyitott és csukott állapotban is megnyerő, a fürdőkádszerű, magas perem kifejezetten jól áll neki. Tesztautónk 180 ezer forintba kerülő 18 colos kerekei is sokat hozzátettek a látványhoz, az alapváltozathoz kevésbé sérülékeny és kevésbé szép 17 colosak járnak. Mivel az 1-es a legkisebb BMW a palettán, és a kabriók köztudottan nem a helykínálatukról híresek, nem vártam sokat az utastértől, de kellemesen meglepődtem. 180 centis magasságommal még simán beültem magam mögé, ahol, ha bő nem is, de elegendő térdhely maradt az üléstámla mögött.

Nagyban megkönnyíti a bejutást a hátsó sorba, ha lent van a tető, egyébként az előrecsúszó első ülések ellenére is elég szűk résen kell hátramászni. Elöl természetesen sokkal nagyobb a hely, csak az anyósülésen utazót zavarhatja a térdéhez tett, mozgathatatlan pohártartó. Ha csak két utassal megyünk, érdemes feltenni a szélfogó hálót a hátsó ülések fölé, ami 90-100 km/órás tempóig abszolút huzatmentes autózást biztosít. Csukott tetővel már-már kupéban érezhetjük magunkat, olyan jól sikerült a tető zajszigetelése.