Hivatalos képek a Mégane kupéról

Vágólapra másolva!
A Mégane szeptemberi leleplezése után a Renault a Párizsi Autószalonon megmutatta a Megane Coupét is. Az új háromajtós nagyon agresszív formát kapott, és a tervezésénél a vezetési élményre helyezték a fő hangsúlyt.
Vágólapra másolva!

Szeptember második felében már lebukott az új Megane kupé változata, a Renault azonban csak most adta ki a hivatalos képeit. Az új háromajtós igazán dinamikus kinézetet kapott, amire szükség is van, hiszen a hírek szerint az autó tervezésénél kiváló vezetési élmény volt az egyik fő szempont. Ennek érdekében az ötajtóshoz képest alaposan átdolgozták a Coupé futóművét. Keményebb rugókat kapott, nagyobb átmérőjűek a stabilizátorok, miközben az autó 12 mm-rel közelebb is került az aszfalthoz. Az első ajtótól kezdve teljesen máshogy fest a Coupé, mint az ötajtós, de csomagtartója is kisebb, 405 helyett 377 literes.

A motorválasztékról egyelőre annyit tudni, hogy a dízelmotorok teljesítménye 85 és 160 lóerő között változik. A benzinmotoroknál az 1,6-os lesz az alap mindössze 100 lóerővel, de jön még a kétliteres 140 lovas szívó, és ugyanennek az erőforrásnak a 180 lovas turbófeltöltéses változata. Később az új 130 lovas 1,4 literes turbómotor is bemutatkozik a kínálatban. Az autókba kiviteltől függően öt-, vagy hatfokozatú váltót szerelnek, de lesz automata is. 2008 végétől lehet majd megvásárolni a kompakt francia kocsit mindkét karosszéria típussal.

Forrás: [origo]

Még több kép a galériában. Kattitnson a képre!