Loeb biztos előnnyel vezet két nap után

2008.10.04. 22:23

A péntekihez hasonló teljesítményt nyújtottak a Citroënek a spanyol rali-világbajnoki futam második napján is. Némi színt vitt a versenybe, hogy szombaton legalább nem Loeb nyerte az összes gyorsaságit, délután mindkét - egyébként egymással viaskodó - gyári fordos, Hirvonen és Duval is elcsípett egy-egy szakaszgyőzelmet.

Fotó: Bálint Richárd / TopSpeed

Duval indítása Latvala helyett jó döntésnek bizonyult, a belga két nap után a harmadik helyen áll. Jövő hétvégén Korzikán is ő ül majd a négyes rajtszámú Focus WRC-ben


A hétvége leghosszabb gyorsaságija várta a mezőnyt reggel, bár a végeredményen ez nem nagyon látszott: három másodpercen belül futott be az első három pilóta, Loeb, Duval, Sordo sorrendben. Hirvonen sem nagyon maradt le, tehát a pénteki felállás maradt, mely szerint a vezető kvartett különmeccset játszik, a többiek az ötödik helyért csatázhatnak. A több mint 38 kilométer a pontszerző helyeken csak egy változást hozott, Atkinson megelőzte Latvalát, és hetediknek jött fel.

Két rövidebb szakaszt tartogatott még az első kör, amelyeken azok tudtak igazán gyorsak lenni, akiknek nem kopott el teljesen a gumijuk az elsőn, mivel cserére csak a szervizparkban volt lehetőség. Az élmezőnyben nem történt változás, de két párbaj is kialakult: Aava Solberget tartotta nyomás alatt az ötödik-hatodik helyért vívott meccsben, mögöttük pedig Atkinson és Latvala volt egymástól néhány tizednyire.

Fotó: Bálint Richárd / TopSpeed

Nem Henning Solberg versenye a spanyol. A hóban és murván sokszor a dobogóért harcoló norvég nyolc perc hátránnyal mindössze a tizenharmadik helyen áll


A szervizben többen még mindig a helyes beállításokat keresték, sokakon kifogott a jó minőségű aszfalt. Nehezítette a dolgot, hogy délután ismét azokon az utakon hajtott át a mezőny, amelyeken délelőtt, így a kanyarokban számolni kellett a kihordott murvával.

Az ismétlődő hosszú, El Priorat nevű gyorsaságin megtört a jég, nem Loeb volt a leggyorsabb - először a verseny folyamán -, hanem Hirvonen. Igaz, mindössze két tizedmásodperccel, és az is közrejátszhatott a dologban, hogy a francia tetemes előnye birtokában már nem autózott száz százalékon. A maradék két szakaszon nem változott a sorrend, mindössze annyi érdemleges történt, hogy az utolsón Duval is repesztett egy első időt.

Fotó: Bálint Richárd / TopSpeed

Ogier drámájáról szólt a JWRC szombati napja. Az ifjú tehetség hatalmas előnnyel autózott az élen, mégis hibázott, s ez könnyen a bajnoki címébe kerülhet


Két versenynap után Loeb győzelme szinte biztosnak tűnik, csak technikai gond, vagy baleset foszthatja meg tőle - egyik sem gyakori a francia pályafutása során. Sordo második helye sem forog veszélyben, Duval és Hirvonen inkább egymást figyelik a bronzért folyó tusakodásban. A maradék pontszerző pozícióban álló, korábban említett párok előtt vasárnap 94 kilométernyi versenytáv áll, hogy eldöntsék a helyezések sorsát.

A JWRC indulói péntekhez hasonlóan Ogier nyomába sem értek, aki az utolsó szakasz előtt már több mint egy perccel vezetett. Utána azonban hibázott, kicsúszott, és bár megpróbálta helyrehozni autójának elején, hogy eljusson a szervizparkig - nem sikerült. Kiesésén még riválisai is meglepődtek, hiszen a franciának semmi oka nem volt a sietségre. A bajnokság újra nyílttá vált, az év végi első hely sorsa egy hét múlva, Korzikán dől majd el.

A verseny állása az első nap után:

1. Loeb/Elena   Citroën  2:22:57,2
2. Sordo/Marti  Citroën  + 0:27,7
3. Duval/Pivato  Ford  + 0:51,4
4. Hirvonen/Lehtinen  Ford  + 1:04,6
5. P. Solberg/Mills  Subaru  + 3:06,9
6. Aava/Sikk  Citroën  + 3:08,3
7. Atkinson/Prevot  Subaru   + 3:42,7
8. Latvala/Anttila  Ford  + 3:46,1


JWRC:

1. Prokop/Tomanek  Citroën  2:36:27,7
2. Bettega/Scattolin  Renault  + 1:47,1
3. Burkart/Koelbach  Citroën   2:33,9