A dél-amerikai piacokon Renault márkanévvel forgalmazott Dacia Sandero alapjaira 2+2 üléses, bioetanollal hajtott tanulmányt készítettek a franciák.
A Sao Pauló-i Autószalonon mutatkozik be a Renault legújabb tanulmánya, amelyhez a dél-amerikai piacokon forgalmazott, emelt futóműves Sandero Stepway-t vették alapul a francia gyár mérnökei. Bámulatos a Sand'up variálhatósága, hiszen pár mozdulattal a háromajtós kocsi pickuppá alakítható, így például ideális járműve lehetne a vízimentőknek. A 2+2 üléses tanulmány nem csupán strandautós megjelenése, 18 colos kerekei, teljesen üvegből készült ajtajai és levehető csomagtérfedele miatt érdekes, hanem meghajtása miatt is.
Manapság, néhány kivételtől eltekintve, a gyárak inkább a hibridhajtás szélesebb körben való elterjesztésére törekednek. A Renault ezzel szemben a bioetanol mellett döntött, amikor átemelte a Sandero 1,6 literes, négyhengeres, 112 lóerős erőforrását a Sand'up tanulmányba. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Dél-Amerikában a nagy mennyiségű rendelkezésre álló biomassza miatt kézenfekvő a környezetkímélőbb üzemanyag használata.
A Sand'up ötfokozatú manuális váltóval 10,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, ám sajnos úgy tűnik, a vásárlók nem tapasztalhatják meg, milyen érzés a strandautót vezetni, hiszen a Renault egyelőre nem tervezi gyártószalagra küldeni a fiatalos Sanderót.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0810/2008102838.jpg)
17 kép a galériában. Kattintson a képre!
Gyári videó a strandjáró Sanderóról
[origo]
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.