Rali-ob: a Spitzmüller/Kazár páros a bajnok

Vágólapra másolva!
Rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Mecsek Ralin a Spitzmüller/Kazár duó, így ők a bajnokok. Egyetlen potenciális vetélytársuk, Turán Frigyes megtett minden tőle telhetőt, de ezúttal be kellett érnie a harmadik hellyel. A versenyen - méltó búcsúként a magyar futamoktól - Vizin László futott be másodiknak.
Vágólapra másolva!



Vizin László autója különleges fényezést kapott a búcsúfutamra


A hagyományoknak megfelelően a Pécs környéki verseny már péntek este megkezdődött a prológgal. A verseny végeredményébe nem számító szlalomozást két ünnepelt miatt is megszakították a rendezők: előbb a helyi legenda, sokszoros bajnok navigátort, Büki Ernőt köszöntötték születésnapján, majd az utolsó hazai futamán rajthoz álló Vizin Lászlótól búcsúztak el WRC-s társai, egy olyan aranycipővel, melyet Tommi Mäkinen is kapott, mikor befejezte. Autója is különleges, mattfekete-arany dekorációt kapott erre a hétvégére. Többen nem a jó időeredményre, inkább a szépszámú közönség kiszolgálására fektették a hangsúlyt, így bőven volt látnivaló, néhány megpördülés is. A leggyorsabb Asi volt - aki egy kör erejéig a verseny főszponzorának is megmutatta, milyen az Evo IX-es belülről, versenytempóban - Tagai és Turán előtt.

Szombat reggel aztán megkezdődött az éles verseny, és mivel esett az eső, nagy fejtörés volt a szervizben, hogy milyen gumi lenne az ideális. Legtöbben arra voksoltak, hogy nem áll el, illetve nem szárad fel, az élmezőnyből csupán Turán és Asi tett a száraz gumikra. Már az első gyorsaságin számukra is kiderült, hogy nem döntöttek jól, tetemes hátrányt szenvedtek, de még náluk is rosszabbul járt Benik, aki el sem jutott az első szakasz rajtjáig. Az oda vezető úton elfüstölt egy elektronikai panel a Focus WRC-ben, így a címvédő idejekorán kiesett, és már csak reménykedhetett abban, hogy vetélytársai nem szereznek annyi pontot, hogy veszélyeztethessék az összetettbeli harmadik pozícióját. A legjobban Spici kezdett, akit az örökifjú Vizin, és Herczig követtek a sorban. Sajnos Budaváriék balesete miatt (igen nagy sebességgel szaladtak le az útról, és a mentőt is be kellett hívni) a mezőny nagy része nem teljesíthette versenytempóban a szakaszt.



Turánék kockáztattak a gumiválasztással az elején. Nem jött be


A második gyorsaságin hasonló volt a helyzet: Spici autózta az első időt Vizin előtt, de Tagaiék hatalmas esése miatt ezt a szakaszt is le kellett állítani. A harmadikat pedig meg sem tartották az időveszteség, valamint a veszélyes körülmények miatt. Utóbbival elég sok pilóta nem értett egyet, hiszen a ralisport egyik lényege épp az, hogy alkalmazkodni kell a változó útviszonyokhoz.

Délután a felszáradó pályákon már igazi versenyzés folyt, Spitzmüllernek nem akadt ellenfele, sorozatban szállította az első időket. A második helyet Herczig vette át Vizintől, míg a negyedik helyre Asi jött fel. A verseny új szakaszát, az első körben eltörölt fekedi gyorsaságit ezúttal végre teljesítette a mezőny, itt is Spici volt a leggyorsabb, Turán és Asi előtt. A Mitsubishi WRC-vel induló bajnokesélyes páros így minden gyorsaságit megnyert szombaton, és kényelmes előnnyel térhettek nyugovóra.