Kabrióval ünnepel a Ferrari

Vágólapra másolva!
A Ferrari az F-1-es idény utolsó futamával már a 16. konstruktőri bajnoki címét szerezte meg, ebből az alkalomból új modellt mutattak be. Az F430 Scuderia Spider 16M a leggyorsabb nyitott Ferrari, és jár hozzá egy iPod is.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg nem a 16 gigás iPod Touch miatt fogják megvásárolni a Ferrari legújabb kabrióját, az F430 Scuderia Spidert az arra - anyagilag - érdemesek. Sokkal többet nyom majd a latban, hogy a gyár szerint ez a modell a leggyorsabb autó a kínálatban, és ezt a tényt a hazai fioranói pályán megtett körökkel támasztotta alá a Ferrari.

Az olasz mérnökök a Spiderhez az F430 Scuderia Coupe 4,3 literes, V8-as motorját vették alapul, amelyet aztán 510 lóerősre piszkáltak fel, miközben alapos súlycsökkentést hajtottak végre a modellen. Ez körülbelül 80 kilogrammos fogyást eredményezett, 1340 kilogrammos össztömeggel. A kabrió F430 tömeg-teljesítmény aránya így 2,6 kg/lóerő lett, amely 3,7 másodperces gyorsulást eredményez 100 km/órára, míg az autó végsebessége 315 km/óra.

A sorozat két új színkombinációval bővül, az alapverzióban fekete színek dominálnak, szürke kiegészítőkkel, a másik pedig egy trikolor színséma, amely annak a hangzatos nevű Ferrari Carrozzeria Scaglietti Personalisation Programme-nak a része, amelyben a vevők saját ízlésük szerinti színösszeállítást válogathatnak össze autójukhoz.
A felszereltség része egyébként a karbon borítású bukócső készlet és a Ferrari-színekben pompázó 16 gigabájtos iPod Touch is, a hozzá járó, műszerfalra szerelt dokkolóval együtt.

Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari


A Ferrari az F430 Scuderia Spiderrel ünnepli a Forma1-es szezon befejeztével megszerzett 16. konstruktőri bajnoki címét. Velük együtt ünnepelhet az a 499 szerencsés vásárló is, akik szert tehetnek a limitált széria valamelyik példányára.