Megújul a Porsche Boxster és a Cayman

Vágólapra másolva!
A Porsche a 911-es sorozat után a Boxstert és a Caymant is megújítja, így ez a két modell is új váltót, új motort, áttervezett futóművet és néhány finomabb kozmetikai módosítást tudhat magáénak.
Vágólapra másolva!

A Porsche Los Angelesben a 2009-es Boxster és Cayman modelleket mutatja be, pontosabban mindkettőnek a műszakilag és esztétikailag is felfrissített változatát. A ráncfelvarrás azonban túlmutat az átszabott fényszórókon, a LED-es hátsó lámpán és az új lökhárítókon, ugyanis mindkét modellben új, hathengeres, bokszer erőforrás dolgozik jövőre. A 2,9 literes motor 255 lóerőt teljesít a Boxsterben és 265-öt a Caymanban. A nagyobb, 3,4 literes motor már közvetlen befecskendezést is kapott, és Boxster S-ben 310, a Cayman S-nél pedig 320 lóerőt teljesít.

A teljesítménynövelésen túl mindkét modell megkapja a Porsche duplakuplungos PDK váltóját, amely a rajtprogrammal együtt látványos gyorsulási eredményt hoz. A Cayman S például PDK váltóval és rajtprogrammal 4,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, de hatfokozatú manuális váltóval szerelt Boxsternek is elég 5,9 másodperc ehhez.

Az új váltóval egyébként nem csupán a gyorsulás, de a modellek fogyasztása is javult, az új motorral együtt ugyanis a javulás 11 százalékos a korábbi Tiprtonic S váltóval szerelt modellek fogyasztásához képest. A Porsche 8,9 literes 100 kilométerenkénti üzemanyag-fogyasztást ígér a korábbi, 9,2 literes adat helyett, igaz, hogy ezek gyári mérések, optimalizált körülmények között.

A 911-es sorozathoz hasonlóan ennek a két modellnek a felfüggesztéséhez és kormányzásához is hozzányúlt a gyár, tovább könnyítve a kezelhetőséget. Fél collal szélesebbek lettek az új tervezésű könnyűfém keréktárcsák, ami megengedte, hogy az első kerekekhez nagyobb fékeket szereljenek be. Opcióként minden modellhez rendelhető önzáró differenciálmű. A beltérben pedig új az audio és a kommunikációs rendszer is.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!

A két középmotoros modellt 2009 februárjától lehet megvásárolni, Európában - piactól függően - a Boxster alapára 38 600 eurótól (körülbelül 10,5 millió forinttól), a Boxster S ára 46 700 eurótól (körülbelül 12,7 millió forinttól), a Caymané 41 700 eurótól (körülbelül 11,3 millió forinttól), a Cayman S ára pedig 51 500 eurótól (körülbelül 14 millió forinttól ) indul. Az összegek természetesen a regisztrációs adók és az egyéb terhek miatt jócskán eltérhetnek a Porsche által közölt alapáraktól, így Németországban például a Cayman S árcéduláján 61 493 eurós, vagyis csaknem 16,7 millió forintos összeg szerepel majd.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zSwJ8m5O5ejFoDDM


Gyári videó a Caymanról

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kumzTA12v2Rpm8vR


Boxster gyári videó