Vágólapra másolva!
A Lexus a Los Angeles-i Autószalonon mutatta be sikeres SUV-jának új generációját. Az új RX nagyobb, erősebb és takarékosabb elődjénél.
Vágólapra másolva!

A Lexus korábban nagy sikert aratott az RX sorozat két régebbi nemzedékével, az új generációs RX350 és RX450h modellek azonban nem csupán szebbek, hanem erősebbek is lettek.

Az RX450h továbbfejlesztett, 3,5 literes, V6-os Atkinson-ciklusos benzines erőforrása az elektromotorral együtt 27 lőerővel produkál többet, mint az előd modellben, így teljes teljesítménye 220 kilowatt, vagyis 295 lóerő. A modell elektronikus összkerékhajtási rendszeréhez mind a négy keréknél regeneratív fékrendszer tartozik, amely képes a fékezéskor termelődő mozgási energiát elektromos áramként visszatermelni a rendszerbe. Újdonság, hogy elsőkerékhajtással is elérhető lesz a hibrid, az összkerekeseknél továbbra is elektromotor hajtja majd a hátsó kerekeket, de csak szükség esetén. Hátra egyébként új fejlesztésű, kettős keresztlengőkaros felfüggesztés került, elöl MacPherson dolgozik.

A benzines RX350-ben ugyanaz a 3,5 literes motor teljesít szolgálatot, teljesítménye 275 lóerő. Hatfokozatú automatikus váltó továbbítja erejét a kerekek felé, a hibridben fokozatmentes CVT teszi ugyanezt.

Újabb trükk az RX450h esetében, hogy a kipufogógáz hőjének felhasználásával hamarabb melegszik a motor üzemi hőmérsékletére, és így nem csupán hamarabb kapcsolhat ki, hogy munkáját átvegyék az elektromos motorok, de könnyebb üzemi hőmérsékleten is tartani, hosszabb hibrid módban történő autózás során. Ezzel a megoldással nem mellesleg üzemanyag-megtakarítás érhető el, amely a jelenlegi piaci helyzetben fontos tényező.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!

Bár az RX450h nagyobb (hossza kettő, szélessége három centit bővült), mint elődje volt, a Lexus mégis maradt az ötszemélyes kabinkialakítás mellett, hétszemélyes nem lesz. A műszerfalat két zónára osztották, az egyik zónában a kijelzők kaptak helyet egy 8 colos kijelzővel együtt, a másik zóna pedig a kezeléshez szükséges navigációs berendezést tartalmazza.

Az RX nem csupán műszakilag, de kívül is megújult, a karosszéria tetszetősebb lett, és alapfelszereltség a 18 colos könnyűfém felni, de némi extra kiadás fejében rendelhető hozzá 19 colos is. A hibridet kékes hűtőrácsa, lámpái és emblémája, egyedi első lökhárítója, és egyedi, 19 colos felnije különbözteti meg a benzinestől, és felárért LED-es fényszóró is rendelhető lesz hozzá. Az új RX előreláthatólag 2009 közepén érkezik meg Magyarországra.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!