Vágólapra másolva!
Az Infiniti középkategóriájába illeszkedő G37-es modellcsaládja egy új kabrió változattal bővült, amelyet a Los Angeles-i Autószalonon mutattak be.
Vágólapra másolva!

A kupéból kifejlesztett nyitott tetős változat egy három részből álló keménytetőt kapott, amit sikerült olyan ügyesen elhelyezniük a japán mérnököknek a hátsó ülések mögött, hogy a kocsi fara nem lett túl magas, mint például a Lexus IS kabriónál, így a megjelenése is elegánsabb. A háromrészes fémtető miatt megnyújtott hátsó részt az Infiniti mérnökei a G37 szélességének és nyomtávjának növelésével kompenzálták, emellett a hátsó, több lengőkaros futóművet is át kellett alakítaniuk.

Az elektromotoros fémtető 30 másodperc alatt tűnik el az autó hátuljában, ami nyolc másodperccel jobb, mint amire a BMW 3-as kabrió képes.

Érdekes újdonság, hogy a Bose Open Air Sound System hifi figyelembe veszi az autó sebességét és hogy mekkora a külső zaj nyitott tetőnél, és e szerint változtatja saját beállításait. A légkondicionáló szintén a tető helyzetétől és a sebességtől függően változtatja a levegő befújásának erősségét.

A motorháztető alatt a többi G37-ből ismert 320 lóerős, 3,7 literes V6-os dolgozik. Ennek ereje alapesetben egy hatfokozatú manuális váltón keresztül jut el a hátsó kerekekhez, de a G37 kabrió kapható lesz a hétfokozatú automatikus váltóval is, magnézium váltófülekkel a kormánykerék mögött.

A kabrió első megvásárolható példányai a jövő év elején kerülnek az amerikai szalonokba, majd 2009 nyarától az európai piacokon is elérhetővé válnak.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Gyári videón a G37 kabrió