Európába is jön az új Mazda3

Vágólapra másolva!
Európában a Bolognai Autószalonon mutatja be az új Mazda3-as ferdehátú változatát a Mazda december elején, miután a négyajtós szedánról a nemrég nyitott Los Angeles-i Autószalonon már lerántották a leplet.
Vágólapra másolva!

A Mazda Bolognára tartogatja az új 3-as európai változatának bemutatóját, miután az amerikai piacon számára készített négyajtós szedánt már Los Angelesben megtekinthette a nagyközönség. A gyár szerint az új generáció könnyebb lesz elődjénél, és kategóriája legjobb légellenállásával rendelkezik majd.

Az új 3-as kinézetében igazodik a Mazda2 és a 6 által már sikeresen adoptált formavilághoz, motorválasztékát pedig az európai vásárlók igényeihez alakították. A modellben a legnagyobb motor az a 2,2 literes, 185 lóerővel és 150 lóerővel kapható dízel lesz, amely az új Mazda6-tal debütált, de a gyár a kínálatban tartja az 1,6 és kétliteres benzines motort, ahogy az 1,6 literes PSA-turbódízelt is.

Az új Mazda3 ötajtós változata hivatalosan december 3-án mutatkozik be a Bolognában.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]