A Renault nem bíz semmit a véletlenre a Mégane harmadik generációjával: a kupészerű háromajtós változattal a fiatalokat próbálja megnyerni, míg az ötajtós kivitel a praktikumról és kényelemről szól. A csomagolás ezúttal ugyan nem lett olyan forradalmi, mint az előző generáció esetében, de nem fog csalódni, akinek a francia kortárs formatervezés a gyengéje.

Szögletes vonalak és élek helyett mindent lekerekítettek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az új Mégane-nal igencsak nagy fába vágta a fejszéjét a Renault, hiszen minőségben a német és japán konkurensek szintjét kívánják hozni, miközben mindent megtesznek azért, hogy ne szenvedjen csorbát a francia autókat körüllengő hírnév, mely szerint komfort terén verhetetlenek. Előbbire csak jó pár év használat és sok-sok ezer kilométer után derülhet fény, utóbbinak viszont alaposan utánajártunk, hiszen a háromajtós Coupét és az ötajtós Berline-t is kipróbáltuk a hazai forgalmazás megkezdése előtt.
A második generációhoz képest alaposan megnőtt az új Mégane, hosszában például 10 centiméterrel gyarapodott, de szélesebb és magasabb is lett, a súlyából ugyanakkor sikerült lefaragni, átlagosan 8 kilóval lett könnyebb elődjénél. Ez elsőre nem tűnhet soknak, de manapság, amikor egy-egy modellváltásnál akár több száz kilót is felszedhetnek az autók, már a súlycsökkenés ténye is örömteli hír. A harmadik generációs Mégane külseje nyomokban sem emlékeztet a jelenleg is kapható szériára, ennek ellenére valószínűleg nem áll le a forgalom, ha majd megjelennek az első példányok, az eleje ugyanis nagyon hasonlít a Lagunáéra, ami egyben azt is jelenti, hogy szokni kell a látványt. Élőben mindenesetre sokkal szebb az új Mégane, mint a fotókon, különösen a Coupé vonalait találták telibe a gyönyörűen ívelt tetővonallal és szívfájdítóan szép hátsó lámpákkal, amelyek körül úgy domborodik a karosszéria, mintha csak jól kidolgozott izmok feszülnének a fényezés alatt. Természetesen mindennek ára van: aki lemond a két hátsó ajtóról és az áramvonalas kupéra voksol, készítse fel utasait, hogy 180 centi felett csak behúzott nyakkal és lábakkal lehet hátul elférni, ahová nem mellesleg a napfény is alig pislákol be a lőrésszerű ablakokon keresztül.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static3.origos.hu/i/0812/20081204renaultme1.jpg)
Sportcsomag is rendelhető kétféle Mégane-hoz
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Kikerekedett fenekének köszönhetően az ötajtósban 405 liternyi poggyásztérrel lehet gazdálkodni, ugyanez a háromajtós esetében csak 377 liter, ami nem mellesleg így sem rossz érték, mert például az új hatos Golf esetében ez 350 liter. Az utastér kidolgozása és anyaghasználata a kategória felsőbb polcaira teszi az új Mégane-t, látszik, hogy rengeteg időt elbabráltak, hogy ne csak funkcionalista, hanem szép is legyen egy-egy kis használati tárgy, mint például az ajtónyitó kallantyú. A kormány mögé behuppanva ismét a Lagunából köszön vissza egy-két megoldás, ilyen a navigáció kezelőszerve a kézifék mellett, vagy például a középkonzol kapcsolói. Az előd utasterének egyik legnagyobb erénye az ergonomikus kialakítása volt, és bár a modellváltás során mindent átvariált a francia brigád, szerencsére úgy rakták újra össze az egészet, hogy ismét tökéletesen kézre álljon. A kormány és a vezetőülés helyzetét tág határok között lehet állítgatni, így bárki könnyedén megtalálhatja a neki leginkább kényelmes pózt. Hátul már sajnos az ötajtósban sem lehet lötyögni, a fájdalomküszöb nagyjából itt is 180 centi, e fölött már belesimul a térdünk az előttünk lévő ülés hátuljába, a fejtérre viszont nem lehet panasz, de az igazság az, hogy aki igazán praktikus családi autóra vágyik a kompakt kategóriában, annak meg kell majd várnia a 2009 tavaszán és őszén érkező Mégane-alapú Grand és "kicsi" Scénicet.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?