Az Aston Martin novemberben közzétette a négyajtós Rapide szériaváltozatáról készített első számítógépes grafikát. Most egy második kép is napvilágra került, amelyen az autó hátulját mutatják meg a nagyközönségnek.
Közel jár a gyártás megindításához az Aston Martin négyajtós és négyüléses kupéja, erről árulkodott a korábban közzétett hivatalos fotó is. Most újabb képpel lepte meg a rajongókat a gyár, ezen valószínűleg ugyanúgy a sorozatgyártású modell látható, amelyre a finom módosításokból lehet következtetni.
A Rapide hátulját ábrázoló kép például rápillantást enged az autó látványos üveg tetejére, valamint a diódás hátsó lámpákra, a dupla kipufogóra, és a hátsó légterelőre. A tavalyi tanulmányhoz képest egyébként például pont itt, az autó hátulját érte néhány változás. Ilyen például a kissé átrajzolt formájú lökhárító, és a több krómdísz.
Belterében a Rapide nagyon hasonlít majd a DB9-re, ám még kényelmesebb üléseket, fejtámlába szerelt LCD-kijelzőket, és panoráma üvegtetőt kap.
A motorháztető alatt egy 500 lóerős, V12-es motor lapul majd, de választható lesz hozzá egy kisebb teljesítményű V8-as is. A hátsókerék-meghajtású modell valószínűleg hatfokozatú automataváltót kap, az egyéb opciókról azonban még nincs hír.
Nem csupán koncepciójával, de egyéb módon is változást hozhat az Aston Martin életébe a Rapide. Ezt a modellt ugyanis nem Angliában, a Gaydon-üzemben szerelik össze, hanem a korábban kötött megállapodás keretében, a Magna Steyr ausztriai gyárában, Graz mellett.
A Rapide első példánya 2009-ben gördülhet le a futószalagról, hogy olyan ellenfelekkel szálljon harcba, mint a - szintén jövőre debütáló - Porsche Panamera, a Mercedes-Benz CLS, vagy a Maserati Quattroporte.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?