Az év legrusnyább autói

Vágólapra másolva!
A szépség belülről fakad - tartja a mondás. Jó néhány autó esetében azonban a karosszéria nem engedi kiszabadulni az esztétikumot. Íme 2008 legcsúnyább autói.
Vágólapra másolva!

Teljesítmény, gazdaságosság, helykínálat, kényelem, biztonság, ár-érték arány - számtalan szempont szerint lehet értékelni vagy kiválasztani egy autót.

Ahogyan azt szubjektív Év autója szavazásunk is bizonyította, eltérő, kinek, melyik paraméter a legfontosabb, de elsőre mégiscsak a külseje alapján ítélünk meg egy kocsit, és hiába a miénk a számunkra legmegfelelőbb autó, ha a szomszéd megjegyzéseit megelőzendő mindig egy utcával odébb kell parkolnunk.

Sokaknak ráadásul szinte kizárólag a megjelenés számít, ezért könnyen hihetnénk azt, hogy a gyártóknak alapvető üzleti érdekük, hogy mutatós autókat dobjanak piacra. Súlyos tévedés. Az okot nem tudjuk, a bizonyítékokat viszont alább bemutatjuk.

Mahindra Goa

Forrás: [origo]

Indiában a jelek szerint már korábban fútt a válság előszele, bár megkérdőjelezhető, valóban jó ötlet volt-e a komplett dizájnosztályt bezárni. Persze a Mahindra nem reprezentációs célokat, hanem munkásokat szolgál - minket is megérintett őszinte célszerűsége -, de listánkból annak ellenére sem maradhatott ki, hogy csak nálunk új autó. Igazi rútságát az adja, hogy látszik rajta, próbálták követni a divatot, de ez a Smart hátsólámpa-adaptációval és a sportos kinézetet és kitűnő tapadást egyaránt elősegíteni hivatott hátsó szárnnyal sem sikerült maradéktalanul.

Jobb lett volna, ha egyáltalán nem gondolkoznak formai megoldásokon? A pick up példája mutatja, így sem hibátlan az eredmény:

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Skoda Superb

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ha ez így megy tovább, olvasótáborunk megtartása érdekében kizárólag a Halászbástya alatt fotózzuk majd az új Skoda modelleket - valahonnan a pesti rakpartról. Az előző Superb a határozott Passat-beütés ellenére is jól nézett ki, miközben illeszkedett a Skodák konzervatív, finoman elegáns sorába. Sajnos nem csak az új Fabia esetlenebb, mint elődje. Az új Superb eleje is egészen mutatós, de a köbméteres lábtér miatt már a hatalmas hátsó ajtóknál elfelejthetjük a harmóniát, és a helyzet tovább romlik, ha a kocsi mögé érünk. Nagyszerű dolog a nemzeti hagyományok ápolása, de ha már a csehszlovák autóipari remekekből merítettek ihletet, a 613-as Tatra helyett üdvösebb lett volna a 603-as formáit követni, amely űrjárműnek tűnt, nem egy elnagyolt, lapított fenekű mellékterméknek. Mi sem véletlenül emlegetjük inkább a Csepel teherautót a Puli helyett.

Shuanghuan Ceo

Forrás: [origo]

Tekintsünk el a különféle erkölcsi és jogi aggályoktól: mennyivel jobb lett volna, ha sikerül tökéletesen lemásolni az X5-ös BMW-t! A derék kínai mérnökök azonban beleadtak némi saját szellemi terméket, és néhány tollvonással tönkretették a dizájndonor formai összhangját. Minden szempontból balul sült el a dolog. Az autó a változtatások miatt ronda lett, de annyira azért emlékeztet a BMW-re, hogy Németországban szerzői jogi okokból megtiltották a forgalmazását, a forgalmazót pedig az Ceók bezúzására kötelezték.

Suzuki SX4 Sedan, Swift Sedan

Fotó: Szabó Pál [origo]

Szörnyű veszéllyel fenyeget, ha ferdehátú kisautóból próbálnak szedánt építeni. A Suzukinál nem tanultak a Renault Thalia (el)rettentő példájából, és az egységes formájú SX4-esből elkészítették a négyajtós verziót. A magas kocsin így nagyon kicsiknek tűnnek a kerekek, a fart semmilyen formai szabály nem köti össze az orral - az SX4 Sedan így annak ellenére borzasztó lett, hogy a fenék nem tűnik utólagos toldaléknak. Nincs rosszabb? Mindig van - Swift Sedan:

Fotó: Szabó Pál [origo]

Citroën C4 Pallas

Fotó: Vida János [origo]

A szedánosítás minősített esete. Egy rosszabb van ugyanis annál, ha valaki Rodolfóként artikulátlan hangon végigüvöltözi a Bohéméletet: ha felveszi a Pavarotti nevet. A négyajtós C4-es egyértelműen csúnya, de a Citroën főbűne, hogy Pallasnak keresztelte a kizárólag árérzékeny piacokon árult autót. A Pallas ugyanis a méltán legendás, korát évtizedekkel megelőző DS csúcsváltozatának neve volt, később a szintén innovatív csúcs- Citroënekből, a CX és XM típusokból is készült Pallas kivitel. A C4 se nem forradalmi, se nem szép, bőven elég lenne neki egy Sedan utónév.

Tata Nano

Forrás: [origo]


A világ legolcsóbb autója, hazájában, Indiában félmillió forint alatt kapható. Ez valamelyest menti a helyzetet - megmagyarázza például, miért akkorák kerekei, mint egy bevásárlókocsinak -, de mégis kérdés, hogy lett ilyen elképesztően rút, miközben láthatóan törődtek a formájával. Ha a Tata Nano első ajtóján induló és a hátsón kiteljesedő értelmezhetetlen vonalkompozíciót Giugiaro egyik tanítványa követte volna el, a mester valószínűleg nem hogy az Italdesign stúdióból, de Olaszországból is kitoloncolta volna. Őszintén reméljük, az európai forgalmazás megkezdése előtt átprogramozzák kissé a présgépeket.

Mazda3

Forrás: [origo]

Rejtély, miért mostanában tetszettek meg a Mazda formatervezőjének a Peugeot-k, amikor már nyomokban sem tartalmaznak semmit a 406-ossal leköszönő elegáns vonalakból. A Mazda3 azon kevés kompaktok egyike volt, amelyek lépcsőshátúként is jól néztek ki - hát, ez is elmúlt. Az újban van valami az RX8-asból, a Mazda6-ból, sokkal több a 308-as és 407-es Peugeot-ból, de egyáltalán nem áll össze a kép. Olyan harmonikus, mint egy újságfecnikből összeollózott fenyegető levél.

Ssangyong Rodius

Forrás: [origo]

Noha egyáltalán nem új típus, egy teljességre törekvő, lelkiismeretesen készített csúfautó-listából nem szabad kihagyni a Ma Kapható Legrondább Autó cím birtokosát, a Ssangyong Rodiust. Nincs olyan perspektíva, ahonnan legalább bizonyos fényviszonyok között vonzó volna, kizárólag vaksötétben, háttal szabad megközelíteni. Létére csupán egy logikus magyarázat létezik: mellette a többi Ssangyong szépnek látszik.