Legyárthatják a Citroën GT-t

Vágólapra másolva!
Az októberben bemutatott futurisztikus formájú GT nevű tanulmányból egy húsz darabból álló limitált széria készülhet.
Vágólapra másolva!

A GTbyCitroënt a franciák eredetileg a Sony Playstationre készülő Gran Turismo autósjátékért felelős Polyphony nevű céggel közösen tervezték, szigorúan abból a célból, hogy az a készülő szimulátorban szerepeljen. Bár a Párizsi Autószalonon kiállították a kocsit, nem voltak rá tervek, hogy azok után bármi mást is kezdjenek vele. A legújabb jelentések szerint azonban Jean-Pierre Ploué, a Citroën formatervezési részlegének új vezetője ezt máshogy gondolja és azt szeretné, ha a GT-ből húsz működőképes darabot el is készítene a gyártó, bár ennél többet jelenleg nem tudni.

A kocsi a játékban 1360 kg-os és 782 lóerős, de nem tudni, hogy ezeket a specifikációkat célozzák-e majd meg a Citroënnél a működőképes változat elkészítésekor. Ha teljesítményén és hajtásláncán módosítanak is, csaknem ötméteres hossza, sirályszárny-ajtói és középmotoros kialakítása nem valószínű, hogy változni fog.