Gyári videón a BMW X5 M

Vágólapra másolva!
Sokáig tagadták, de most már a gyár is elismeri, hogy az X5 sportváltozata hamarosan elkészül. Bizonyíték erre ez a hivatalos videó, ami az autó nürburgringi tesztelését mutatja be.
Vágólapra másolva!

Az X5 M nem az M5 és az M6 ötliteres, pörgős, V10-es motorját, hanem az X6-osban bemutatkozott turbófeltöltésű, 4,4 literes, V8-as erősített verzióját kapja, ami a pletykák szerint legalább 507 lóerő és 700 Nm leadására lesz képes. De nem csak a motorháztető alatt, hanem kívülről is jól megkülönböztethető lesz az M verzió a gyengébb X5-ösöktől. Agresszív megjelenésű légterelők, küszöbök, és szoknyák kerülnek majd rá, futóművét leültetik, kiszélesítik a sárvédőket, óriási felniket, és szögletes dupla kipufogót tesznek rá. Minden bizonnyal belekerül a fékenergia-visszatápláló rendszer is, de a start & stop automatika bevezetése sem lehetetlen. Állítólag öt másodpercnél is hamarabb gyorsul majd fel 100 km/órára az X5 M, így méltó ellenfele lesz a Porsche Cayenne Turbo S-nek és a Mercedes ML63 AMG-nek. Az X5 M és az X6 M egyszerre, a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, értékesítésük várhatóan egy év múlva kezdődhet meg.


BMW X5 M a Nürburgringen