Hóbortos megjelenésű miniszedán Kínából

Vágólapra másolva!
A Chery piacra dobja a 2008-as Pekingi Autószalonon bemutatott QQ Sport nevű kétajtós miniszedánját, amely elölről leginkább egy saját arcát bekapó halra hasonlít.
Vágólapra másolva!

A kocsi jelenleg S16 kódnéven fut, végleges elnevezés híján a Chery a kínai vásárlókat kívánja megkérdezni, hogyan nevezzék el az extravagáns karosszériájú modelljüket. A legtalálóbb talán a típus első tanulmányának neve lenne, azt 2005-ben a Sanghaji Autószalonon mutatták be és egyszerűen csak "Wow"-nak hívták. A vásárlókat mindenesetre biztosan megosztja majd karosszériája, vagy förtelmesnek tartják majd, vagy rögtön beleszeretnek a leginkább számítógépes játékba illő modellbe, amely egyébként az országban jól ismert QQ termékcsalád legújabb tagja.

Külseje mellett érdekes, hogy a Chery a Daewoo Matiz padlólemezére épülő autóját szedánnak nevezi, holott mindössze két ajtaja van. Az autó méretéről annyit érdemes megjegyezni, hogy 56 centivel rövidebb, mint a kompakt Chevrolet Aveo.

Az új Chery igazi kuriózum, hiszen talán ez az első olyan kínai modell, amelyet nem lehet azzal vádolni, hogy nem egy eredeti megjelenésű modellt jelentetnek meg.

Forrás: [origo]

Megszületett minden idők egyik legellentmondásosabb formaterve