Vágólapra másolva!
A Honda hivatalos bejelentése szerint 2009 lesz az S2000 modell pályafutásának utolsó éve. De nem csupán ezt a modellt, lényegében a teljes sportvonalat törölte programjából a Honda.
Vágólapra másolva!

Korábban már szóltak hírek arról, hogy a Honda befejezné a sportprogram modelljeinek gyártását, most azonban a gyár hivatalosan is bejelentette, hogy 2009-ben készül el az utolsó S2000. Nem csupán ezzel a modellel kapcsolatban jutott a japán gyártó erre az elhatározásra, hanem a Honda/Acura V8-as programmal, az új NSX-szel, valamint a hibrid CR-Z kabrió változatával kapcsolatban is.

Az S2000 gyártását 1999-ben kezdték meg, az első példányok 2000-ben kerültek piacra. A modell néhány apró módosítástól eltekintve - például a motor lökettérfogatának növelése, a felfüggesztés módosítása és apróbb finomítások mellett - lényegében módosítás nélkül élt meg egy évtizedes kort, és ez egyáltalán nem látszott rajta. Mindemellett a Honda eleve nem szánt túl hosszú pályafutást az S2000-nek, hiszen a gyár 50. születésnapjára mutatták be, és az eredeti tervek szerint csak egy limitált példányszámú szériát terveztek belőle. Különlegessége a kétliteres, (később 2,2-es) 240 lóerős négyhengeres VTEC benzinmotor volt, ami feltöltő nélkül érte el a 120 lóerős literteljesítményét, erre azóta sem volt képes egyetlen szériamotor sem.

Az S2000-ből csupán a tengerentúlon több mint 65 ezer darabot adtak el, és további 45 ezer darab fogyott belőle más piacokon. Egyelőre nem tisztázott, lesz-e valamikor utóda a népszerű sportkocsinak, ha a Honda tervez is bármit, az egészen biztos, hogy csak akkor kerülhet utcára, ha a gazdasági válság okozta pénzügyi nehézségek enyhülnek.