Egy hibriddel alapvetően nincs több gond, mint a hagyományos benzines vagy dízelmotoros autókkal, ám szakszerűtlen javítások miatt jelentősen csökkenhet élettartamuk. Használtan hároméves korig érdemes vásárolni őket, minden további esztendővel jelentősen nő a kockázat. A leendő tulajnak pedig számolnia kell azzal, hogy a tízéves kocsija nem kell majd senkinek.

Az első Priust már egészen olcsón meg lehet kapni a használtpiacon. Bátorság kell hozzá
Azt nem lehet állítani, hogy a januári budapesti szmogriadó után hibridláz söpört volna végig Magyarországon, de az biztos, hogy a médiában is sokat hangoztatott, a benzines-elektromos modellekre vonatkozó kedvezmények miatt sokan elgondolkoztak azon, érdemes-e használtan venni egy hibridet. Hiszen az első generációs, úttörő Toyota Priusokhoz már néhány millió forintért hozzá lehet jutni. Rögtön felmerül a kérdés: megérik-e a kockázatot.
"Nyugodt szívvel azt mondanám, három-négyéves korig érdemes használt hibridet venni" - csap a közepébe a hibridek szervizelésével évek óta foglalkozó Hibridszerviz Kft. szervizvezetője, Máté Mátyás. "Az egyes Prius bombaüzletnek tűnhet, de az csúnyácska is volt, másfelől sok mindent csak kipróbáltak benne, a 2005-ben bemutatott második generációs modelleket érdemes használtan megvenni. Más kérdés, hogy ezek tartják az árukat, még mindig négy-négy és fél millió forintért adják őket."
Egy autógyártónál természetes, hogy egy adott modell második generációjára jó néhány hibát kijavít és tökéletesít ezt-azt, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a leváltott modell ipari hulladék. Sőt, a Toyota éppenséggel amolyan zászlóshajónak szánta a Priust, évekig vaskos ráfizetéssel árulta, bár a bukta azért megtérült a forradalmi újdonság körül csapott hírverésben és a rengeteg "ingyen" megjelenésben. Egy, a figyelem kereszttüzemében álló modellnél elengedhetetlen, hogy tartós legyen - nem is feledkeztek meg róla a precíz japánok.
|
Hibriddel a szmogriadóban Az életbe lépő forgalomkorlátozások alól szmogriadó alatt mentesülnek: |
"Régóta szerelek hibrideket, nagyon sokkal találkoztam már, de összesen egyetlen olyan Priust láttam, amelyik magától döglött be, a minőségükre tehát semmilyen panasz sem lehet. Arra viszont behozatalnál figyelni kell, hogy a Toyota kontinentális garanciával árulja a Priust: az amerikai modell az Egyesült Államokban, az európai az öreg kontinensen garanciális, részegységként kivételt csak a hibrid akkumulátor és hajtómű jelent."
Ha a fenntartási költséget nézzük, egy megbízható forrásból származó, viszonylag fiatal hibriddel nem sok gond lehet, az általános szerviz sem kerül többe, mint egy hagyományos autónál. Ha viszont lejárt vagy nincs garancia, és tönkremegy a hibrid hajtómű, az nagy baj. "Ilyen esetben nem lehet mást tenni, cserélni kell az alkatrészt" - mondja Máté. "De nem biztos, hogy ez milliós kiadást jelent: volt egy eset, amikor egy 1997-es, 125 ezer kilométert futott Priust hoztak be hajtóműhibával. Az alkatrészt cserélni kellett, ám annak ellenére, hogy az autó viszonylag öreg volt, a Toyota a költségek kilencven százalékát megtérítette a tulajdonosnak."

A második generációs Prius sokkal modernebb. Jobban is tartja az árát
Ehhez, persze, az kell, hogy az autó "tiszta" legyen, életútja pedig követhető. "Érdemes hozni hibridet, de ismerni kell a kockázatokat. Az egyenáramot a villanymotor működéséhez szükséges váltóárammá alakító, akkumulátor méretű inverter például 2,5 millió forintba kerül, egy önköltséges hajtóműcserénél 3,5 millió forinttal lehet kalkulálni. Amennyiben azonban az autó gyári és szakszerűen szervizelték, komoly probléma nem merülhet fel."
Máté tapasztalatai szerint jellemzően könnyen javítható problémái vannak a hibrideknek, leginkább kontakthibával szoktak találkozni a szervizben. Akadnak bajok a szakszerűtlen javításokkal is: volt olyan, hogy egy erősáramú kábelt megtoldottak valahol egy gyengébbel, amely természetesen nem bírta a terhelést és leégett. Ezek azonban viszonylag egyszerűen és nem kiugróan magas költséggel javítható meghibásodások.
|
Jogos a kivételezés a hibriddel
|
"Hibridet csak szakemberrel szabad javíttatni, ez alapszabály" - figyelmeztet Máté. A márkaszervizeken kívül csak néhány cég foglalkozik Magyarországon szakszerű javítással, mindenképp érdemes ezeket választani., még ha valamivel drágábban is dolgoznak. "Az igazsághoz azért hozzátartozik: néha a márkaszerviz sem tud mindent. Még toyotásként éltem át, hogy bent állt az autó, mindenki csak vakarta a fejét, Belgiumból vártuk a visszajelzést, mégis mit csináljunk vele. Ha nincs pontos hibakód, a munkát sem lehet elkezdeni, illetve lehet, csak egyenként végig kell próbálni minden lehetőséget. Végül pontosan ezt tettük."
Ha a hibriddel baj van és egyénileg kell hozzá alkatrészt rendelni Japánból, az átlagosnál hosszabbra nyúlhat a szervizelési idő. Általános problémáknál viszont ésszerű határidőkkel lehet vállalni a javítást, az egyszerűbb alkatrészek minden más márkához hasonlóan egy-két nap alatt hozzáférhetők.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?