Aptera 2e: repülőgépautó Amerikából

Vágólapra másolva!
Az Aptera 2e nevű modell már a második generációja a futurisztikus elektromos autónak, de repülős kinézete ellenére ez sem tud felszállni.
Vágólapra másolva!

Tavaly márciusban az Aptera bejelentette, hogy készen áll a leginkább egy szárnyak nélküli repülőgépre hasonlító háromkerekű autó sorozatgyártására, és már csupán az infrastruktúra megteremtése van hátra. Nem sokkal később a cég 24 millió dolláros tőkeinjekcióhoz jutott, amelynek köszönhetően megépíthették az első generációs Typ-1 nevű modell frissített változatát, a 2e-t.

Forrás: [origo]

Az elsőkerék-meghajtású autó koncepciója három alappillérre épül: kiváló aerodinamika, alacsony tömeg, magasfokú biztonság. Az elektromos autó légellenállási együtthatója csak 0,15, tömege mindössze 680 kilogramm, amely kulcsfontosságú tényezője a takarékos üzemelésnek. A 10-13 kilowattórás lítium-ionos akkumulátorok töltési ideje nyolc óra, az autó hatótávja pedig 160 kilométer. Ez városi közlekedésben elegendő, és a megfelelő felépítéssel sikerült elérni, hogy kellően biztonságos legyen, így családi közlekedésre tökéletesen megfelel. Ráadásul egy sor olyan kényelmi extrát kiegészítőt terveznek hozzá, amely még vonzóbbá teszi majd a hagyományos autókhoz szokott közönség szemében a rendhagyó formájú 2e-t.

Forrás: [origo]

Akinek kétségei lennének, az Aptera 2e áramvonalas kialakításának és 81 Nm-es elektromotorjának köszönhetően 9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 145 km/óra.

A futurisztikus autó készen áll a sorozatgyártásra, a gyártószalag várhatóan októberben indulhat be, az elővásárlás pedig már megkezdődött. A 2e-t elsőként az Egyesült Államokban lehet majd megvásárolni, a vételár 25 és 45 ezer dollár között alakulhat.

A 2e 2010-es érkezését követően további modelleket is tervez az Aptera, az egyik egy hálózatról tölthető hibrid lenne.