A Citroën több száz újságírót csődített Párizsba, hogy bejelentse: arculatot és stílust vált a márka, amellyel párhuzamosan egy új modellsorozat is megjelenik. Mindezeken túl az is kiderült, hogy Sébastien Loeb autókat lop, de csak ritka Citroëneket.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static9.origos.hu/i/0902/20090206citrondsb.jpg)
Saját mozifilmet csináltak az arculatváltás bemutatására
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A "Citroën újra feltalálja önmagát" szlogennel indított titokzatos kampányt a francia márka, amelynek végkifejlete és egyben csúcspontja február 5-ére esett, ami fontos dátum számukra, hiszen 131 éve ezen a napon született az alapító, André-Gustave Citroën. A Párizsba összetrombitált újságírókat egy kissé nehezen kibontakozó krimivel lepték meg, amelyben nyoma vész egy Citroën-tanulmányautónak, ami hosszas nyomozás után szerencsésen megkerül, és egyben lebukik a tolvaj is, aki nem más, mint Sébastien Loeb. Az ötszörös ralivilágbajnok mentéségére legyen mondva, hogy csak ritka Citroëneket lop, és azokat is csak azért, mert nem bír a gyűjtőszenvedélyével, ám ez a tényeken nem változtat: az angyalarcú bajnok egy köztörvényes bűnöző.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static6.origos.hu/i/0902/20090206citrondsb1.jpg)
A "film" előtt több száz reklámmal dobták fel a hangulatot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A mintegy egyórás propagandafilm és az előtte lejátszott körülbelül kétszáz Citroën-reklám kellően megalapozta a nagy bejelentést, ugyanis még a legelszántabb német autós újságírók is elernyedve fogadták a hírt: a francia márka csinál egy előrebukfencet, stílust és logót vált, továbbá piacra dob egy teljesen új prémium modellpalettát. Ez az ötlet nyilván még a gazdasági válság kirobbanása előtt fogant meg bennük, de valószínűleg annyi pénzt beleöltek a fejlesztésbe, hogy már nem lehetett leállítani a programot, ezért - ha úgy tetszik - most előremenekül a Citroën.
|
|
Kezdjük a külcsínnel: a mintegy 25 éve változatlan formában használt logót lecserélik, a piros alapon látható fehér nyilak mennek a múzeumba, helyettük két olvadt fémből készült bumeráng reprezentálja mostantól a márkát. Természetesen nem álltak meg a logónál, kívül-belül újjátervezték a Citroën-szalonokat is, ami mintegy kilencezer kereskedés átépítését jelenti világszerte. Nagy kérdés, hogy például a hazai citroënes márkakereskedők hogyan fogadják majd ezt a hírt ezekben a vészterhes időkben, ez ugyanis azt jelenti, hogy a névjegykártyáktól kezdve, a berendezésen és kiállítótermen keresztül egészen a szalonok tetején található feliratig mindent ki kell cserélni, bár erre állítólag öt év türelmi időt kapnak.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static9.origos.hu/i/0902/20090206citrondsb2.jpg)
És íme az új embléma: két térhatású, fémből készült bumeráng
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A megváltozott külső mellé több tartalmat is szeretnének adni a franciák, emelni akarják az értékesítés színvonalát, indítanak egy garanciális használtautó-értékesítési programot, ám ami a legfontosabb, az az, hogy előkotorták a kincsesládájukból a legendás DS típusnevet, amelyre egy vadonatúj modellsorozatot alapoznak, és amellyel a prémium szegmensben próbálnak utat törni. Az első fecske a jövőre már kapható DS3 lesz, ezt követi majd a DS4 és DS5, így gyakorlatilag minden méretosztályban lesz egy prémium autójuk. Az új DS-sorozatról egyelőre ennyit lehet tudni, Párizsban csak a DS3 koncepcióváltozatát mutatták meg néhány percre az újságíróknak, a DS Inside nevű prototípus igazi premierje a márciusi Genfi Autószalonon lesz.
Peep-show egy autóval
A Citroën illetékesei kétségtelenül értenek a feszültség fokozásához, a DS-sorozat előhírnökét ugyanis nem tették általános közszemlére, helyette a koncepcióautót egy elzárt színpadra állították, és időnként zene kíséretében elhúzták előle a fémláncokból álló függönyt, így mutattak is egy keveset, meg nem is. Minden ilyen alkalommal a helyszínen összezsúfolódott újságírók előkapták a méregdrága apparátjukat és elkezdődött az élethalálharc egy jó képért a színpad előtt. Az ügyetlenek csak tolongtak, a rutinosabbak már használták a könyöküket és térdüket is egy kis helycsináláshoz, a civilizáció vékony máza hamar lepergett mindenkiről.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static8.origos.hu/i/0902/20090206citrondsb3.jpg)
A tolongás oka, hogy az autó csak néhány percig volt látható
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Bár koncepciónak harangozták be a DS Inside-ot, a Párizsban megvillantott autó meglehetősen szériaközelinek tűnt, ami nem is csoda, hiszen a tervek szerint a jövő év elején már a szalonokban lesz a DS3. Ezzel a modellel a franciák olyan prémium kisautók felségterületére merészkednek, mint a Mini, az Alfa Mito vagy a Lancia Ypsilon. A rejtélyes DS4 és DS5 értelemszerűen egy-egy osztállyal feljebb áll majd csatasorba, megjelenésük a következő években várható, képet egyelőre egyikről sem mutatott a Citroën. A DS3-ról a külsején kívül eddig annyit lehet tudni, hogy műszaki alapjait a C3-assal osztja meg, így várhatóan a motorpaletta is hasonló lesz, bár néhány erősebb dízel- és benzinmotor felbukkanása várható, már csak a koncepció sportos formájából - és az ellenfelek teljesítményéből - kiindulva.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static5.origos.hu/i/0902/20090206citrondsb5.jpg)
A legkisebb DS hivatalos bemutatója csak márciusban lesz a Genfi Autószalonon
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A DS sorozattal nagy fába vágta a fejszéjét a Citroën. Jelenleg ugyanis nem túl ideálisak a gazdasági feltételek a prémium szektorba való betöréshez, és az is kérdéses, hogy a régi DS nevének előrántása mennyit használ majd, ha használ egyáltalán, ugyanis az első modell még nyomokban sem hasonlít a következő oldalon bemutatott legendás Citroënre. Szintén nagy kérdés, hogy a márka milyen pluszt ad majd az új DS sorozathoz, mitől lesznek majd különlegesebbek és drágábbak a megmaradó C sorozat (C3, C4, C5) mellett.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?