Bemutatták az E-osztály Coupét

Vágólapra másolva!
Még alig száradt meg a festék a januárban leleplezett vadonatúj E-osztályon, de már a kétajtós kupéját is bemutatta a Mercedes, ami a világ legáramvonalasabb szériaautója.
Vágólapra másolva!

Kifejezetten elegánsra sikerült az E-osztály Coupé formaterve, orrán a Mercedes sportos hűtőrács-típusa trónol a belefoglalt csillaggal, hátsó sárvédőit kiszélesítették, a B-oszlopot pedig teljesen elhagyták. Orra nagyon hasonlít a négyajtóséra, de még a szögletes lámpák sem ugyanazok, és a motorháztető is meredekebb valamivel. Meglepő, de 0,24-es légellenállási együtthatójával jelenleg ez a világ legáramvonalasabb szériaautója, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elődnek tekinthető CLK-hoz viszonyítva 17 százalékkal kevesebbet fogyasztanak az E-osztály Coupé korszerűbb erőforrásai.

Minden motor az új E-osztályból származik, a benzines választék a vadonatúj, 204 lóerős, közvetlen befecskendezéses 1,8-as turbómotortól indul, és az 5,5 literes, 388 lóerős V8-asnál ér véget. Nemsokára az AMG verzió is bemutatkozhat a legalább 500 lóerős 6,3-as szívó V8-assal. Két dízel, az E 220 CDI BlueEFFICIENCY és az E 350 CDI BlueEFFICIENCY is kapható lesz már a piaci bevezetés időpontjában. Az új biturbó, 2,2 literes, négyhengeres, 204 lóerővel, 400 Nm-rel és 5,3 literes átlagfogyasztással, míg a régi, háromliteres, V6-os 231 lóerővel, 540 Nm-rel és 6,8 literes átlagfogyasztással érkezik.

Forrás: Mercedes-Benz

Kattintson a képre, galéria nyílik!


Az E-osztályban bevezetett fejlett biztonsági rendszerek természetesen a Coupéba is átköltöznek, így lesz adaptív bi-xenon kanyarfényszóró, ami a körülményekhez igazítja a fénynyaláb alakját, és automatikusan tompítottra vált, ha szembe jön valaki. Emellett nem marad ki a fáradtságérzékelő, a jelzőtáblafelismerő, a sávtartó asszisztens, a holttérfigyelő, az éjjellátó kamera, és ütközésre az autót felkészítő PRE-SAFE rendszer sem. A tempomat képes automatikus vészfékezésre, ha ráfutásos balesetre esélyt érez, a motorháztető pedig 5 centit megemelkedik, ha gyalogost gázolt az autó.

Forrás: Mercedes-Benz

Kattintson a képre, galéria nyílik!


Természetesen a műszerfal a szedánból származik, de a sportülések teljesen újak, szériában jár hozzájuk az elektromos állítás. Felárért elektro-pneumatikus elven működő, több fokozatban beállítható oldaltámasz, szellőztetési lehetőség, és aktív, kanyarodáskor felfúvódó oldaltartás is vásárolható hozzájuk.

Forrás: Mercedes-Benz

Kattintson a képre, galéria nyílik!


A futómű hangolása az alapmodellekben kényelmes, és a GLK-n bevezetett Agility Control nevű adaptív, automatikus lengéscsillapítás-állítás szériában jár hozzá. Aki nem éri be ennyivel, választhat sportfutóművet is, ekkor a lengéscsillapítás karakterisztikáját, a gázpedál érzékenységét, és az automatikus váltó váltási pontjait a vezető választhatja ki a Sport és a Comfort állás közül. Azonban ennyi nem volt elég a Mercedesnek, és a sportfutóműhöz közvetlenebb áttételezésű kormányművet is kapcsoltak, ami állítólag hatásosan javítja a vezetési élményt.

Az E-osztály Coupé világpremierje a márciusi Genfi Autószalonon lesz, amikor az árakat is elárulják, árusítását májusban kezdik Európa-szerte.