Erősebb Toyota iQ Genfben

Vágólapra másolva!
A Toyota az iQ legizmosabb változatát Genfben mutatja be. A városi miniautó 1,33 literes benzinmotort kap start & stop rendszerrel.
Vágólapra másolva!

A Toyota Genfben mutatja be az iQ városi miniautó újabb változatát, amely a jelenlegi, 68 lóerős, egyliteres VVT-i, és a 90 lóerős, 1,4 literes D4-D dízelmotorral szerelt változatoknál erősebb erőforrást kapott, így méltó ellenfele lehet a Brabus Smartoknak is.

Az Aurisban és a Yarisban már bemutatott 1,33 literes, Dual VVT-i motor 99 lóerős, ami valószínűleg elég lesz a 930 kilós, három méternél rövidebb miniautó dinamikus mozgatásához. Hatfokozatú váltóval társítva, átlagosan mindössze 4 litert fogyaszt száz kilométeren, és 113 gramm szén-dioxidot termel kilométerenként. Választható fokozatmentes Multitronic automatikus váltóval is, ezzel a fogyasztás 4,24 literre, a szén-dioxid-kibocsátás 120 g/km-re nő. A Toyota kifejezetten a takarékos és környezetkímélő használat kedvéért alkalmazta a modellnél a start & stop, vagyis a dugóban araszoláskor a motort leállító, majd automatikusan újraindító berendezést.

Aki lecserélné egyliteres iQ-ját az erősebb modellre, annak körülbelül júliusig kell várnia, ugyanis a Toyota a márciusi genfi bemutatót követően, ekkor kezdi forgalmazni a városi miniautó legsportosabb változatát.