A Skoda első újkori szabadidő-autójára sokat kellett várni, de Genfben végre a szériaváltozatról is lehullott a lepel. A Yeti ötféle motorral, első- és összkerékhajtással érkezik.
Az 1997-es, és 2005-ös Yeti-tanulmányok után a szériaérett verziót a Skoda a Genfben mutatta be kedden. Az állítólag terepezésre is alkalmas kompakt SUV-hoz a Volkswagen adta a Haldex-kuplungos összkerékhajtást és a motorokat. Házon belül nem kell ellenfélre számítania a Yetinek, hiszen a Tiguannál 23 centivel kisebb, mindössze 4,2 méter a teljes hossza. Csomagtere nagy és jól variálható, ha a hátsó üléseket kiveszik, akkor 1760 liter lesz a felhasználható tér nagysága.
Kinézetében a Yeti a már megszokott SUV-kombi keveréket hozza, leginkább a Land Roverekre hasonlít. Jellegzetes elemei a fekete A- és C-oszlopok, a kétrészes fényszórók, a fényezetlen lökhárítók és védőcsíkok.
A VW-konszern polcairól számos erőforrásból válogathattak a mérnökök. Az alapot egy vadonatúj 1,2 literes, négyhengeres, benzines turbómotor jelenti 105 lóerős teljesítménnyel, amelyhez kizárólag elsőkerék-meghajtás jár majd. A következő szinten, az 1,8 literes, 160 lóerős turbómotorhoz már jobban illik az összkerékhajtás, de aki ennél is nagyobb teljesítményre és nyomatékra vágyik, az a kétliteres, közös nyomócsöves, dízelmotor háromféle teljesítményű változatából választhat. A dízelek között a 110 lóerős az alap, felette pedig a 140 és a 170 lóerős képviseli a választékot, ezek közül csak a leggyengébb kérhető elsőkerék-meghajtással.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?