Új fotók a Chevrolet Sparkról

Vágólapra másolva!
A General Motors új fotókkal és még több információval szolgált a koreai miniautó új nemzedékéről.
Vágólapra másolva!

Valamilyen rejtélyes oknál fogva lefújta a Spark detroiti premierjét az év elején a GM, de most úgy látszik, végre élőben is végigmérheti a nagyközönség a kocsit a Genfi Autószalonon. Suzuki Splash-re hasonlító külsejét már számos fotón láthattuk, műszerfaláról azonban eddig csupán egy felvétel került nyilvánosságra, ám most pótolták a hiányt. Különleges, motorkerékpár-stílusban elkészített műszereket kapott az autó, amelyen a sebességet analóg órán, a fordulatszámot pedig folyadékkristályos kijelzőn lehet figyelemmel kísérni. A csomagtartó alaphelyzetben 170 literes, az osztva dönthető hátsó ülések, lehajtása után 994 liter áll rendelkezésre.

Ahogy azt már korábban megírtuk az autó 3640 mm hosszú és tengelytávolsága 2 375 mm, ami azt jelenti, hogy egy Fiat Pandánál kicsit nagyobb. Kétféle új fejlesztésű, négyhengeres benzinmotorral, egy egyliteres, 66 lóerőssel, és egy 1,2 literes, 78 lóerőssel érkezik, mindkettőhöz ötfokozatú manuális váltót kapcsoltak.

Forrás: [origo]

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az erőforrások öt liter körül fogyasztanak, teljesítik az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási előírásokat, és kilométerenként csupán 120 g-nél kevesebb szén-dioxidot termelnek. Az álló helyzetből 100 km/órára az erősebb 12,4 másodperc alatt gyorsítja fel a Sparkot, a végsebesség egyelőre nem ismert. A kocsit akár hat légzsákkal (első-, oldalsó- és függönylégzsákokkal), valamint a menetstabilizáló elektronikával is fel lehet szerelni.

Forrás: [origo]

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Elméletileg 2009 végén, vagy 2010 elején jelenik meg a szalonokban Európában, majd egy évre rá Amerikában is piacra dobják.