Egy koreai német génekkel - Chevrolet Cruze menetpróba

Vágólapra másolva!
Az új Chevrolet-nak a Magyarországon kimondottan népszerű Lacetti sikereit kellene túlszárnyalnia. Szerencsére a Cruze megtartotta a jó helykínálatát és vonzó árát, más téren viszont nagyot lépett előre, köszönhetően annak, hogy sok alkatrésze a legújabb Opelekből származik.
Vágólapra másolva!

Forrás: Chevrolet

A Chevrolet-nak éppen jókor jöhet a legfontosabb méretosztályban a Cruze
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Bár a korábbi Daewoo-ból lett koreai Chevrolet tavaly a válság ellenére is növelni tudta eladásait és piaci részesedését Európában, Magyarországon a piaci átlagot meghaladó mértékben, 62 százalékkal estek vissza az eladások 2009 első hónapjaiban. Tetézi a bajt a koreai-amerikai márkánál, hogy anyacége, az egészen a közelmúltig a világ legnagyobb gyártójának számító General Motors csődközeli állapotban vegetál hónapok óta, legújabb átstrukturálási tervüket és újabb, 30 milliárd dolláros hitelkérelmüket pár napja utasította vissza az amerikai kormány, ami után a mamutcég első embere, Rick Wagoner is felállt székéből.

Ilyen helyzetben egy autógyártónak fokozottan fontos az új típusok fogadtatása, pláne egy olyan tömegmodellé, mint a Chevrolet Cruze, amely az egyik legfontosabbnak számító méretosztályban, az alsó-középkategóriában próbál szerencsét, ráadásul Európán kívül Ázsiában, Amerikában és Ausztráliában is megvásárolható lesz. Hogy minden piac igényeinek megfeleljen, a Cruze tervezésébe a GM a négy kontinens mindegyikéről bevont fejlesztőmérnököket. Futóművét Európában hangolták, formáját Amerikában vetették papírra, a munka végül Dél-Koreában fejeződött be, ahonnan a kész Cruze-ok is érkeznek majd májustól. Kezdetben csak négyajtós, klasszikus szedán lesz belőle, mert a fő piacán, az Egyesült Államokban ez a legnépszerűbb forma. Európa nyugati felén ugyan jobban fogynak a ferdehátú kompaktok, de Közép-Kelet Európában, így hazánkban is ugyancsak a lépcsőshátú formát szeretik jobban a vásárlók. Valamilyen más karosszériatípus még várható egy-két éven belül, addig azonban az ötajtós és kombi Lacetti még a kínálatban marad.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Sokkal vonzóbb jelenség, mint a Lacetti
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A karrierjét Daewoo Nubiraként kezdő, majd Chevrolet Lacettiként befejező előd letisztult formaterve még az olasz Pininfarina stúdió keze nyomát dicsérte, a Cruze merészebb karosszériája azonban már a GM házi tervezőstúdiójában nyerte el végső alakját. Reagálva a trendekre, az új négyajtós már kupésan ívelt tetőt, az oldalán végigfutó, biztonságot sugalló vállakat, nagyobb, 16 és 17 colos kerekeket, és szinte ferdehátúsan rövid csomagtérfedelet kapott, és mint a legtöbb új autó, ez is sokkal jobban mutat élőben, mint a fotókon. Egyedi megoldás a kettéosztott hűtőmaszk, melyen óriásira duzzadt Chevrolet-csokornyakkendő hirdeti büszkén az autó márkáját, a hátrafelé keskenyedő, sárvédőre simuló fényszórók akár a Citroën C4-ről is származhatnának, ha nem lennének szögletesebbek, és nem kaptak volna fekete betétet. A far felé haladva már jóval konvencionálisabbá válik a Cruze, hátulnézetből akár össze is lehetne téveszteni a négyajtós Honda Civic-kel, bár a santanderi menetpróbán a főtervező határozottan tagadta a hasonlóságot a japán kocsival.

Cruze WTCC

Forrás: Chevrolet

A Cruze WTCC már Curitibában bemutatkozott, majd Pueblában már pontot is szerzett

A Chevrolet 2005-ben szállt be a WTCC-be, amikor újra indult Európában. Eddig a Lacetti WTCC képviselte a márkát, amely utóbbi három évben egyre erősödő teljesítménnyel eljutott arra a szintre, hogy győzelmi esélyekkel érkezhetett minden pályára. A régi WTCC autó összesen 14 győzelmet és 38 dobogós helyezést gyűjtött be, tavaly harmadikak lettek az egyéni és a gyártók versenyében is.

A márka sajtóanyaga szerint a Cruze az első autójuk, amelyet eleve a versenyzésre gondolva terveztek meg. Szerintük a Cruze WTCC komoly esélyekkel indul a bajnoki címért, a sorozatból eddig megrendezett két hétvége alapján azonban ez csak álom. Az új autó még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen az eddigi négy futamon csupán egy szerencsével megszerzett nyolcadik hely, vagyis egyetlen világbajnoki pont a termés. A Chevrolet tehát ismét sokat dolgozhat még azért, hogy visszaküzdje magát az élmezőnybe.



A szeptemberben érkező új Opel Astrával közös padlólemezt használ a Cruze, ami miatt nagyot, 8,5 centimétert nőtt a tengelytáv a Lacettihez képest, de 6 centivel szélesebb és 8-cal hosszabb is lett a karosszéria. Ebből az következne, hogy az utastér is tágasabb lett, de emlékeim szerint az elődben sem volt kevesebb hely. Elöl a vastagabb ajtók és a szélesebb középkonzol miatt nem érezni fejlődést, hátra beülve legjobban a kupésan lejtő tetőtől tartottam, hogy nem lesz elég a fejtér, de a Cruze rámcáfolt. Bőven elfért a fejem, ráadásul a nálam jóval magasabb kollégák sem panaszkodtak annyira a fejtér hiányára, mint például az Insigniánál. Ebben a kissé alacsony ülőlapon és a kimélyített tetőkárpiton kívül a bőséges lábtérnek is szerepe lehetett, ha az első ülést magamra állítottam be, még bő öt centi maradt a térdem és az első ülés között. Biztosan vannak nála tágasabb kompaktok, de négy felnőtt így is kényelmesen elfér. Jut hely a csomagoknak is, és bár a 450 literes csomagtartó még mindig nem nevezhető kimagaslónak, a Lacettiénél így is tíz százalékkal nagyobb.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Jól látják, rengeteg a hasonlóság az Insigniával
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha a helykínálat javulása nem is szembetűnő, az utastér minősége annyit javult a Lacettihez képest, mintha nem is egy, hanem legalább két generáció lenne közöttük a különbség, pedig puha műanyagot ebben sem találtunk a műszerfal tetején. Ennél azonban fontosabb, hogy a némi oldaltartással is rendelkező ülések kényelmesebbek és keményebbek is a régieknél, kárpitozásuk állítólag évek múltán sem fog kikopni és megnyúlni. Szűk hézagokkal illeszkednek egymáshoz a belső műanyag elemek, jutott textil - vagy felszereltségtől függően bőr - a műszerfalra és az ajtókra is, a műszerfal a szimmetrikus elrendezését állítólag konszernen belül a Corvette-től vették át, ami jól hangzik, de valószínűleg inkább az lehet a háttérben, hogy így olcsóbb jobbkormányossá alakítani az autót.

Végre olyan formájú a műszerfal, amit egy 2009-es autótól elvár az ember; egyes elemek, mint például a jó fogású, vaskos kormánykerék, a kihajtható slusszkulcs, a lámpa kapcsolója vagy a középkonzol tekerőgombjai egyenesen az egy kategóriával nagyobb Opel Insigniából érkeztek, és már ott is mindenki dicsérte őket. A legújabb divat szerint csövek mélyén ülnek az analóg órák, amelyek sokkal kidolgozottabbak és mívesebbek, mint amit eddig bármelyik koreai autóban láttam, és a kékesen derengő LED-es háttérfény remekül mutat sötétben. Végre hossz- és tengelyirányban is állítható a kormánykerék, igaz, csak a második felszereltségi szinttől, és az ülések állíthatósági tartományát is megnövelték, így mindenféle testalkattal megtalálható az ideális vezetői pozíció.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Hátul minden szempontból megfelelő a térkínálat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Kifogás csak az ügyetlen helyre, a biztonsági öv mögé tett támladöntő kart, és a magasabbak térdéhez hozzáérő klímaállító tekerőgombokat érheti. A tesztvezetés első órájában nem értettük, miért fúj mindig más hőmérsékletet a légkondicionáló, aztán rájöttünk, hogy társam a lábával véletlenül mindig megváltoztatta a beállított hőfokot. Koreai szokás, hogy a kocsi akkor is bimm-bammol behelyezett kulcsnál és nyitott vezetőoldali ajtónál, ha előzőleg már ráadtuk a gyújtást, ez sajnos a Cruze-ban is így van.