Éjfekete Alfa MiTo csak klubtagoknak

Vágólapra másolva!
Az Alfa Romeo nemzetközi klubja, a RIAR 46. évfordulója tiszteletére különkiadást készített a MiTóból.
Vágólapra másolva!

A Registro Italiano Alfa Romeo (RIAR) nemzetközi klub idén ünnepli 46. évfordulóját, ezzel kapcsolatban a márka már korábban bejelentette, hogy különkiadást készít a MiTóból. A széria éppen 46 darabban, kizárólag klubtagoknak készül, a RIAR mostantól vesz fel megrendeléseket az autóra.

A MiTo RIAR különleges éjfekete fényezéssel készül, a fényszórók és hátsó lámpák köré ugyanilyen színű keretek kerültek. A 17 colos felnik szintén feketék, formájuk a 8C Competizione kerekeire emlékeztet. Piros színűek a féknyergek, a tetőre spoiler került, a hátsó lökhárítót pedig a különkiadás kedvéért kicsit áttervezték.

Teljes bőrkárpitozást kapott a beltér, a műszerfal tetejére karbonszálas hatást keltő műanyagbetétet szereltek. A RIAR-logó az autó sorozatszámával együtt több helyen is feltűnik. A motorháztető alá az 1,4 literes turbómotor 155 lóerős változata került, az autóért 20 ezer eurót kell fizetni.

Forrás: Alfa Romeo
Forrás: Alfa Romeo