Felfrissül a Mercedes S osztály

Vágólapra másolva!
A Mercedes a Sanghaji Autószalonon mutatja be a felfrissült S osztályt, amely formailag kevés, technikailag annál több újdonságot nyújt. Az autó hivatalosan még nem jelent meg, de már kiszivárgott az új modell prospektusa. 
Vágólapra másolva!

A Mercedes S osztály termékciklusa a kötelező frissítéshez érkezett, az új modell a Sanghaji Autószalon közönségének mutatkozik be először. A külső változtatások szinte jelentéktelenek, kicserélték az első lökhárítót, nappali fényeket kapott az első fényszóró, de ez csupán opcionális felszerelés, ledes világításcsomagot egyébként a ködlámpák helyére is lehet rendelni. A hűtőrács valamivel masszívabb benyomást kelt, míg hátul a kipufogóvégeket ezentúl a lökhárítóba integrálják egyes változatokon.

Forrás: [origo]

Külsőleg nem sok minden változott
(Még több kép a modellfrissített S osztályról. Kattintson a képre!)


A beltérben a legnagyobb újdonságot az jelenti, hogy a jövőben fehér vagy jégkék hangulatvilágítással lehet rendelni az autót, emellett új kormánykerék jelent meg a kínálatban. A technológiai újdonságok listája hosszabb, megjelent az osztott képernyős Splitview-kijelző, de nem hiányozhat a luxuslimuzinból a frissített sávtartásra figyelmeztető rendszer sem. Ezentúl az oldalszélre is ügyel az S-osztály, nagyobb széllökések esetén is stabilan tartja az elektronika az autót.

A motorkínálatból kiesett az S320 és S420 CDI, megjelent viszont az S400 Hybrid, a Mercedes első benzines-elektromos rendszere. A 3,5 literes, 279 lóerős V6-os motorhoz 20 kW-os elektromotor kapcsolódik, az energiát lítium-ion akkumulátorok tárolják. Az összteljesítmény 299 lóerő, csúcsnyomaték 385 Nm, az átlagfogyasztás pedig 7,9 liter száz kilométerenként. A kereskedésekben júniusban jelenik meg az új S osztály, de máris rendelhető.