Idővel többségi tulajdonossá is válhat a Fiat a Chryslerben, amelynek akár 10 milliárd dollárt is érhet az üzlet. Bár a végső aláírások még hiányoznak, mindkét fél bizakodó.

Nagy feltűnést keltett a New Yorki Autószalonon Jim Press, a Chrysler elnökhelyettese, amikor egy új Fiat 500-al gurult be a pódiumra. A fényképezőgépek és a találgatások kereszttüzébe került Press annyit mondott, még nem jelentenek be semmit, majd megjegyezte az olasz miniautóról, hogy szerinte igazán jó céges autó lenne. Persze laza hangvétele ellenére Press is tudja, egész cége jövője attól függhet, sikerül-e időben megegyezniük a Fiattal. Még március végén az amerikai kormány 30 napot adott a többmilliárd dolláros mentőcsomagban részesült autógyártónak, hogy szövetséget kössön a Fiattal. Azóta is dolgozik a két fél egy mindkettejük számára előnyös konstrukció kidolgozásán, amelyről most az Automotive News hozott nyilvánosságra részleteket.
Ha a hónap vége előtt megszületik a megállapodás, az körülbelül 10 milliárd dollárt érhet a Chryslernek. Ez lehetővé tenné az amerikaiaknak, hogy megtartsanak 5000 munkahelyet, mivel a Fiat beszállásával a jelenleg tétlenül álló észak-amerikai üzemek újra beindulhatnának. Robert Nardelli, a Chrysler LLC vezére már korábban elárulta, hogy az üzlet értéke legalább annyi lehet, mint a Chrysler teljes tartozása. A Fiat érkezésével több évnyi fejlesztési időt is megspórolhatnának az amerikaiak, ami fontos lehet a cégnek, amely 2011-ig 24 új terméket akar piacra dobni. Az új Jeep Grand Cherokee-t már be is mutatták, épp New Yorkban.
A szerződés aláírásával a Fiatnak a Chrysler 20 százaléka ütné markát, ám ez folyamatosan emelkedhet, attól függően, hogy mennyire tudják saját technológiáikat Amerikában bevezetni az olaszok. Tulajdonrészük huszonöt százalékra emelkedik abban a pillanatban, amint az első Fiat motort jóváhagyják az USA piacaira. Harminc százalékra nő majd, mikor az első Fiat-alapokon nyugvó modell gyártása megkezdődik az Egyesült Államokban, és harmincöt százalékra mikor egy ilyen modellt már exportálni kezdenek Amerikából. Végül akár 55 százalékra is nőhet a Fiat tulajdonrésze, ám csupán abban az esetben, ha a Chrysler utolsó centig visszafizette az amerikai kormánynak a tőlük kapott kölcsönt.
Ahogy megkötik a megállapodást a Chrysler akár összesen 6 milliárd dollárnyi újabb segély ütheti a markát.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.