Vágólapra másolva!
Forradalmasíthatja az elektromos és hibrid autók piacát a Toshiba új akkumulátor-technológiája, mely kilencven másodperces töltést ígér.
Vágólapra másolva!

Nagy gátja az elektromos és hibrid autók fejlődésének, hogy az akkumulátorok egyelőre nem elég fejlettek. Jelenleg legalább néhány óra szükséges ahhoz, hogy egy elektromos modell telepei feltöltődjenek a hálózatról, a mindennapi használathoz ennél lényegesebb gyorsabb megoldás lenne szükséges. Leggyorsabban talán a Toshibától várható ez, a japán cég bejelentette, hogy olyan új technológiát fejlesztett ki, amelynek segítségével nem csupán havi hárommillió cellát képes gyártani, hanem ezek töltési idejét is másfél percre szorította le.

Remekül jellemzi az áttörés mértékét, hogy a havi hárommillió cella kétezer százalékos emelkedést jelentene a Toshiba termelésében, tavaly átlagosan havi 150 ezer cellát készítettek a japánok, főleg elektromos biciklik számára. Az SCiB lítium akkumulátorokkal kapcsolatban a Toshiba néhány hónapja még azt közölte, hogy kilencvenszázalékos töltöttségi szintet öt perc alatt érnek el, élettartamuk tíz év, és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is működőképesek maradnak. Ezt a töltési időt sikerült most háromszázról kilencven másodpercre leszorítani, ez egy átlagos tankolásnak megfelelő idő.

További előnye az SCiB technológiának, hogy csökkenti a valószínűségét a spontán gyulladásoknak, mely főleg az elektronikai eszközökben használt lítium-ion akkumulátorok esetében fordulhat elő. További fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az új akkumulátorok az autóiparban is használhatók legyenek, a Toshiba mindenesetre sokat vár a technológiától: 194 millió dollárt fektet be annak érdekében, hogy felkészítse a gyártásra meglévő üzemeit.