Hivatalos: 2011-ben jön az Audi Q3

Vágólapra másolva!
Két év múlva jelenik meg a piacon a legkisebb Audi SUV, a Q5 alá érkező Q3, amelyet a Seat Barcelona melletti üzemében gyártanak majd.
Vágólapra másolva!

A hírnek a spanyol cég martorelli üzemének 1200 dolgozója biztosan örült, ám a tengerentúlon már nem lehetett nagy a boldogság, az Audi ugyanis azt is elárulta, hogy korábban úgy tervezték, hogy a Q3-at Amerikában is gyártani fogják, ám a gazdasági válság miatt lemondtak erről a tervükről. Az autóból kezdetben évi 80 000 darab készül majd, és ez a németek szerint elég lesz a kereslet kielégítésére. Összesen körülbelül 300 millió eurójába kerül majd az Audinak a beruházás, így nem meglepő, hogy nem vállalták egy tengerentúli üzem átépítését is.

A kis SUV, aelyről képeket még nem közölt az Audi, a Volkswagen Tiguanra épül majd, legkisebb motorja egy feltöltött 1,4 literes, a legnagyobb pedig egy szintén turbós kétliteres lesz. A Q3 nagyjából ugyanakkor jelenhet meg, mikor az új A1 miniautó.

Forrás: Audi