Marcona izomautó a Porsche Cayenne-ből

Vágólapra másolva!
A Gemballa tuningcég 750 lóerős, brutális megjelenésű szörnyeteget készített a Porsche szabadidő-autójából.
Vágólapra másolva!

A Cayenne Turbón szinte minden egyes karosszériaelemet átrajzolt a Gemballa. A púpok és hűtőnyílások mellett figyelmet érdemel a négy hatalmas kipufogócső, és a kissé ferrarisra sikeredett két pár hátsó lámpa. A lényeg azonban a lemezek alatt rejtőzik, ugyanis a Tornado 750 GTS jelentősen erősebb az alapjául szolgáló, eleve nem gyenge Cayenne Turbónál. Annak 4,8 literes V8-asát a Gemballánál ötliteresre hizlalták, áthangolták vezérlő számítógépét, új hajtókarral, és kovácsolt dugattyúkkal látták el, emellett nagyobb töltőlevegő-hűtőt és verseny-turbófeltöltőket is kapott. Ezeknek köszönhetően a Gemballa kocsija 750 lóerős, míg 1050 Nm-es csúcsnyomatéka 3 200-as fordulattól érhető el. Mivel mindezek mellett a fejlesztőknek sikerült 250 kilogrammal könnyebbé tenniük az így is körülbelül két tonnás négykerekűt, így nem meglepő, hogy az álló helyzetből mindössze 4,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, míg csúcssebessége bőven 300 km/óra feletti.

A 22 colos kerekeken guruló Tornadóról érdemes megemlíteni, hogy speciális futóművének hála, akár 70 mm-rel is lejjebb lehet ültetni, így nagy sebességnél stabilabban viselkedik. A 335/25-ös nagyteljesítményű abroncsokat használó autó megállításáról egy új fékrendszer gondoskodik, amely elöl hatdugattyús, 420 mm-es tárcsákat, a hátul pedig négydugattyús, 380 mm-es tárcsákat jelent.

Forrás: Gemballa

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!


Természetesen belül sem hagyták érintetlenül a kocsit: négy kagylóülés, a Carrera GT stílusában újrarajzolt középkonzol, magasra tett váltókar és igényesebb anyagok fogadják a beülőket. Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az autó nem olcsó, pontosan 400 ezer euróba kerül. Ráadásul, akinek igénye lenne arra, hogy a puszta jelenlétével elijessze autóstársait, annak sietnie kell: a Gemballa elárulta, mindössze 50 darabot gyártanak majd a Tornado 750 GTS-ből.

Forrás: Gemballa