Az új pályák megtizedelték a mezőnyt

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásoknak megfelelően szépen megfogyatkozott a mezőny a Salgó-Gemer Rali első, szlovákiai pályákon rendezett napján. Többen lecsúsztak az útról, a legnagyobbat Asi bukta. Hat szakasz után Herczig vezet Spici és Turi előtt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Herczigék alatt ezúttal is tökéletesen működött az Impreza WRC. Egyedül a lassítók tréfálták meg a versenyben vezető párost, de gond nélkül jutottak túl az akadályokon


Csapadék nem nehezítette a versenyzők dolgát, épp elég volt az, hogy hosszú idő után új pályákon zajlott a verseny első napja. Igaz, ehhez Szlovákiáig kellett elmenni, a futam központjának számító Salgótarjántól mintegy száz kilométerre. A három gyorsasági közül kettő igazi ralipálya volt, szűk, kanyargós, komoly szintkülönbségekkel, míg a harmadik szinte autópályányi széles, jó minőségű, igen gyors kanyarokkal. Mindhárom szakaszt kétszer kellett teljesíteni, de ez nem mindenkinek sikerült.

Rögtön az első pályán először Turán, majd a friss Subaruról öregecske Octavia WRC-re váltó ifj. Érdi is belátogatott az erdőbe. Mindketten megúszták autótörés nélkül, de tetemes időveszteséget szenvedtek. Herczig kezdett a legjobban, négy másodperccel futott jobb időt a megszokott navigátorát nélkülöző, helyette régi társával, Bahor Beával induló Spitzmüller Csabánál, és tizenhattal a közönségkedvenc Turinál. Asi volt a negyedik, maga mögé utasítva két S2000-es géppel rajthoz álló vetélytársat is.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Spici nem tudta tartani a lépést a Subaruval. Délután esőre készültek - hiába


Turán a következő pályán javított, második időt futott. Herczig érte el újra a legjobb időt, az Olaszországból származó Subaru remek beállításokkal érkezett a versenyre. Spiciék továbbra sem találták az ellenszert, nem tudták riválisukkal tartani a lépést, Turi pedig még mindig csak ismerkedett a számára új autóval. Kisebb-nagyobb balesetek és műszaki hibák miatt már ekkor több páros búcsúzott a versenytől, pedig még csak ezután következett az a pálya, amelytől a legtöbben tartottak.

A több mint 18 kilométeres szakasz több végsebességgel teljesítendő részt is tartalmazott, s ez igazi bátorságpróba volt a mezőny számára. Itt is volt, aki a szalagkorlátban vagy az erdőben végezte, de nagyobb baleset nem történt. A szervizparkban - amelyet Revúca lezárt főútján alakítottak ki - mindenki tovább finomíthatta beállításait. Komoly spekuláció folyt az esővel kapcsolatban, ugyanis felhők gyülekeztek az égen. Spiciék ennek megfelelően készültek, és Turiék is hagyták a puhább, inkább esőre való futómű-beállításokat. Vesztükre, hiszen délután még jobban lemaradtak a további kettő, a hatból így összesen öt szakaszt nyerő Herczig/Baranyai párostól. A legrosszabbul Asi járt, aki egy lejtős, felhordásos részen lesodródott az útról, és egy nagyjából 200 méteren át tartó bukfencsorozat után fejtetőn állt meg a bokrok között. Az anyagi kár jelentős, de a pilóta és a navigátor sértetlen maradt.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Bár a 2007-es Impreza bivalyerős, Turi még ismerkedik vele. A harmadik helyről szeretne feljebb lépni az idén első ízben rajthoz álló pilóta


Az első nap után a bajnokságban vezető Herczig magabiztos előnnyel áll az élen, Spici lőtávolon kívül van, ráadásul figyelnie kell a vasárnap teljesen más beállításokkal induló, és valószínűleg így gyorsuló Turira is. A vezető hármas mögött nagy a tolongás: az Asiék baleseténél megálló, és emiatt hátrányt szenvedő Borsi helyére Béres és az A8-as kategóriát vezető Hideg is pályázik, mögöttük pedig a lengyel Grzyb aggódhat, hiszen három WRC - köztük Turán és Érdi - jönnek fel öles léptekkel. Az országos értékelésben a vezető helyet így a Subaru Imprezával induló Hadikék örökölték, akik abszolútban a 11. pozíciót foglalják el. Balogh és Trencsényi követik őket, akik Mitsubishi Lancer Evo IX-eseket hajtanak. S1600-ban Ollé vezet, Pálinkás előtt.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]

Ha esik, nagyot esik. Asi toronymagasan vezette az országos értékelést, abszolútban is az előkelő negyedik helyen állt, amikor egy tempós részen elesett. A versenyzők szerencsére sértetlenek


A mezőny még a nap végi szervizelés után visszatért Salgótarjánba, a parc fermébe. Vasárnap hat, jóval ismerősebb szakaszt teljesítenek majd a versenyben maradt autók, célba érkezés késő délután várható.

A verseny állása az első nap után:

1.Herczig/Baranyai Subaru Impreza WRC WRC45:03,4
2.Spitzmüller/Bahor Mitsubishi Lancer WRC WRC + 43,1
3.Turi/Tóth Subaru Impreza WRC WRC + 1:07,3
4.Borsi/Diebel Subaru Impreza WRC WRC + 2:01,4
5.Béres/Drotár (SK)Peugeot 207 S2000 N4 + 2:01,7
6.Hideg/Kerék Mitsubishi Lancer Evo VI A8+ 2:03,8
7.Grzyb/Mazur (PL)Abarth Punto S2000 N4+ 2:07,8
8.Ifj. Érdi/Csökő Skoda Octavia WRC WRC + 2:29,0
9.Drotár/Bánoci (SK) Skoda Octavia WRC WRC + 2:48,3
10.Turán/Zsíros Peugeot 307 WRC WRC + 2:48,7