WRC: Hirvonen a versenyben maradásért küzd Szardínián

Vágólapra másolva!
A világbajnoki versenyben második helyen álló Mikko Hirvonen már 20 pont hátrányban van az eddig 100 százalékos Sébastien Loeb mögött, így a hétvégi Szardínia-ralin azért kell küzdenie, hogy életben tartsa reményeit. Petter Solberg megújult autóval állhat rajthoz, így ő dobogós eredményre esélyes.
Vágólapra másolva!



Mikko Hirvonen és a Ford számára is sorsdöntő lehet a szardíniai futam. Győzelem esetén újra nyílttá válhat mindkét világbajnoki cím sorsa, egy esetleges betli viszont reménytelen helyzetet teremthet már félidőben


Argentína után visszatért Európába a mezőny, a szezon első fele Szardíniában zárul. A világbajnoki sorozat olaszországi állomása korábban hagyományosan a San Remo rali volt, 2004-ben költözött át Szardínia szigetére, murvás pályákra az esemény. Annak ellenére, hogy a helyszín viszonylag új, a csapatok nagyon szeretik, többen itt tesztelnek év közben. A verseny központja a sziget északi csücskén, Olbiában lesz, a három nap alatt 17 gyorsaságit kell majd teljesíteni. Ezek gyorsak, ám szűk utakon futnak, ahol könnyű hibázni. Van köztük teljesen új, és olyan is, amelyet évek óta nem használtak, lényegében a tavalyihoz hasonló jellegű lesz a viadal. 2008-ban Loeb győzött, ahogy 2006-ban és 2005-ben is. Sorozatát Grönholm szakította meg 2007-ben (amikor Loeb kiesett), illetve Petter Solberg tartozik még az itt győzők közé, ő nyerte az első szardíniai vb-futamot.

Ha száraz idő lesz a hétvégén - márpedig ezt jósolják - nehezebb helyzetben lesz a címvédő, aki elsőként indul a pályákon, valamint az első nap végén ismét lehet számítani némi taktikai harcra, a másnapi rajtsorrend miatt. Amennyiben Loeb győzne, újabb rekordot állítana fel, hiszen ez lenne sorozatban a hetedik sikere. Ugyanez igaz a csapatra, bár az ő hetedik egymás utáni diadalukhoz Sordo győzelme is elég. A spanyol is feltétlenül a dobogóra pályázók közé tartozik.



Henning Solberg remekül szerepelt Argentínában, majd két futam közt elindult egy ralikrossz versenyen is, ahol megmutatta, tudása mit sem kopott mióta szakágat váltott


A Ford csapat az argentin fiaskó után újult erővel érkezett Olaszországba. A verseny előtti teszteken a csapat egykori tagja, Markko Märtin is segített beállítani az autókat, Hirvonen pedig esélyesnek számít, hiszen murván egyformán gyorsak Loebbel. Ahhoz, hogy életben maradjanak a finn világbajnoki álmai, győznie kellene. Latvala jó eredményére pedig - akinek a finn és a brit futam mellett ez a kedvence - saját magán kívül a csapatnak nagy szüksége van, hiszen a Ford nem tett le még a gyártók közti győzelemről sem. A harmadik autóval Al Quassimi indul.

Pár hete felmerült, hogy Petter Solberg autót vált, és Szardíniára már egy Peugeot 307 WRC-vel érkezik. A csere mellett Peugeot nagyobb teljesítménye szólt volna, de a norvég ex-világbajnok hozzájutott a Citroëntől a Xsara WRC 2006-os fejlesztéseihez. Az új karosszéria és a motorerő növekedésére szolgáló alkatrészek mellett megkapta az autó a mechanikus differenciálműveket is, amelyek után már február óta annyira sóvárgott a pilóta.

A Stobart csapat a Wilson-Henning Solberg pilótapárost indítja. Mindketten alaposan bemelegítettek a futamra, Wilson egy maratoni kerékpárversennyel - ahol saját navigátora orrhosszal megelőzte -, Solberg pedig elindult egy ralikrossz eb-futamon, ahol megszerezte a rajtelsőséget, majd vezető helyről esett ki, ám így is negyedikként értékelték. Egészen más a hangulat a Citroën Junior csapatnál, ahol az eddigi öt versenyen történteket egyértelmű kudarcként értékeli a vezetőség. Ráadásul a versenyzők pénze is fogyni látszik, úgyhogy a továbbiakról az olaszországi viadal után születik döntés.



Loeb 2006-ban még a Xsara WRC-vel győzött az olasz szigeten. 2009-ben egy ilyen autóval Petter Solberg próbál szerencsét


Több privát duó is indul WRC-vel. Közülük Ostberg helyzete a legérdekesebb, aki épp a verseny előtt navigátort cserélt. Ennek oka, hogy legutóbbi bajnoki futamon hiába nyerték meg az összes gyorsaságit négyperces előnyt összegyűjtve, a navigátor hibája miatt 5 perccel korábban érkeztek az időellenőrzőbe, ezért pedig éppen 5 perc büntetés járt, az első helyből így harmadik lett. Az új versenyzőtárs Ostberg barátnője.

Szardínián indul a PWRC és a JWRC kategória is, mindkettő igen népes mezőnnyel. Előbbiek között ott lesz a Mayer/Tagai páros is, akiknek kitartása Argentínában - az utolsó hely ellenére - három világbajnoki pontot ért. Színre lép a Pirelli Star Driver öt egyforma Evo X-ese is, a pontversenyben élen álló párosok mellett. Közülük egyedül Prokop hiányzik, aki mindkét sorozatban érdekelt, és ezúttal a juniorok közt indul. Hozzá hasonlóan rajthoz áll mindenki, aki a 2009-es sorozatra nevezett, így - ahogy a "nagyok" közt és a PWRC-ben is - hatalmas küzdelem várható.

A világbajnokság állása:

1.

Loeb/Elena

Citroën C4 WRC

50

2.

Sordo/Marti

Citroën C4 WRC

31

3.

Hirvonen/Lehtinen

Ford Focus RS WRC

30

4.

H. Solberg/Menkerud

Ford Focus RS WRC

20

5.

P. Solberg/Mills

Citroën Xsara WRC

14

6.

Wilson/Scott

Ford Focus RS WRC

12

7.

Latvala/Anttila

Ford Focus RS WRC

9

8.

Villagra/Perez Companc

Ford Focus RS WRC

9

A világbajnokság állása, gyártók:

1.

Citroën Total World Rally Team

82

2.

BP Ford Abu Dhabi Rally Team

43

3.

Stobark VK M-Sport World Rally Team

37

4.

Citroën Junior World Rally Team

13

5.

Munchi's Ford World Rally Team

12

A világbajnokság állása, PWRC:

1.

Araujo/Miguel

Mitsubishi Lancer Evo IX

23

2.

Al-Attiyah/Bernacchini

Subaru Impreza N14

21

3.

Sandell/Axelsson

Skoda Fabia S2000

20

11.

Mayer/Tagai

Subaru Impreza

4

A világbajnokság állása, JWRC:

1.

Kosciuszko/Szczepaniak

Suzuki Swift S1600

28

2.

Burkart/Kolbach

Suzuki Swift S1600

24

3.

Prokop/Tomanek

Citroën C2 S1600

18