Százezer lóerő Somogybabodon

Vágólapra másolva!
A nyugatiaknak 1985-ben kitalált keleti illegál-autóverseny mára Európa legnagyobb terepfesztiváljává nőtte ki magát. Most hétvégén három napon át százezer lóerő feszül az extrém gumikon keresztül a siratófalaknak a somogyi dombokon, a szervezők 60 ezer nézőt várnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: Brand Band

Igazi népünnepély várható a Balatontól délre eső településen


Az off road fesztiválra kilátogatók idén rengeteg újítást fedezhetnek fel a versenyen. Nőtt ugyanis a helyszín, 20 hektáros változatosan tagolt domboldalt vehetnek birtokba a versenyzők, és a sárgyorsulás átkerült egy oválpályára. A már jól ismert versenyszámok mellett ebben az évben újak is bemutatkoznak. Például, a Nemzeti Triál bajnokság indulása előtt első ízben lesz látható az Eurotriál, ami a várakozások szerint igen népszerű lesz, akárcsak a szintén új párhuzamos terepjárózás. 2000 óta motorok nem mehettek be a rendezvényre, de idén a kétkerék-hajtású quadokkal kivételt tesznek.

Rekordszámú nevezésre lehet számítani Európa minden tájáról. Két orosz klub például nyolc terepjáróval jelezte részvételi szándékát az off road fesztivál versenyeire. Rengeteg híresség is hódol ennek a hobbinak, akiket majd a VIP futamon lehet látni autóban.

Forrás: Brand Band

Egyre több hölgy is volán mögé pattan, és elindul dagonyázni


Pénteken este a szokott időben, este fél tízkor startol az éjszakai trophy futam, melyre két normál és profi kategóriában lehetett nevezni. A trophy során a résztvevők leleményességükről és kitartásukról tanúságot téve oldják meg az előttük álló feladatokat. Patakátkelések, hídépítések vagy a közel függőleges hegyoldalakra feljutás jelent majd kihívást az elszánt terepjárósoknak. Mivel a fesztiválprogramot nyitó Tankcsapda-koncert is erre az időpontra esik, ezért idén azoknak is lehetőséget teremtettek, akik utána mennének trophy-zni: ők a koncert után, fél 12-kor startolnak. A nézők az éjszakai futam rajtját, a speciálokon folyó küzdelmet a katlanban élvezhetik végig.

Forrás: Brand Band

Profi és amatőr kategóriákban rendezik a versenyeket


Más típusú megmérettetés a triál verseny, melynek sajátossága, hogy a sofőrök nyilvánosság előtt mutatják be vezetői tudásukat. Szombaton 10 órakor kezdődnek a 4x4 és golyós triál pályákon az események. A kategóriákat a 4x4 triál szabályzata szerint sorolják be, a pályákat a katlanban és annak közvetlen szomszédságában alakítják ki; 4x4 triálból nyolc, golyós triálból négy szekciót kell a versenyzőknek teljesíteniük.

A vezetett túrára jelentkezőket is a katlanba várják, hisz szombaton délelőtt 10 órakor innen indulva járják végig a babodi dombok közt kanyargó majd húsz kilométeres távot.

Délután négy órakor kerül sor az utóbbi években népszerűvé vált falmászás versenyszámra. Mivel a folyamatosan használt siratófalak már komolyabb kihívást nem jelentenek versenyzők számára, idén is új nyomvonalat alakítottak ki a szervezők.