Nevet kapott az új Volkswagen-pickup

Vágólapra másolva!
Eddig Robust néven emlegette új pickupját a Volkswagen, hivatalos neve azonban Amarok lett.
Vágólapra másolva!

Sokáig gondolkozott a Volkswagen azon, milyen névre keresztelje új pickupját. Sokáig Robust néven futott a modell, a márkakereskedésekbe azonban már új felirattal kerül: Amarok lett a hivatalos név, amely a Volkswagen közleménye szerint inuit nyelven farkast jelent.

Komoly eredményeket szeretne elérni a német gyár az újdonsággal, az Amarokot világszerte piacra dobja. Cél, hogy a Volkswagen betörjön a főleg japánok uralta szegmensbe és új vevőket szerezzen, ennek érdekében Oroszországban, Afrikában és Ausztráliában is megjelenik a kereskedésekben.

Argentína fővárosában, Buenos Airesben készül majd a pickup, elsőként Dél-Amerikában jelenik meg jövő tavasszal. Európába 2010 nyarán hozzák át, a debütáló év után, 2011-re évi százezer darabra szeretnék felfuttatni a termelést. Kezdetben csak duplakabinos kivitelben lesz elérhető az Amarok, 5,18 méteres teljes és 1,55 méteres platóhosszal.

Eredetileg azt is tervezte a Volkswagen, hogy Európa számára egy jobb minőségű, zárt pickupot is készít, mégpedig Hannoverben. Ennek fejlesztését a gazdasági helyzet miatt leállították.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]