Végre egy magyar kereskedelmi televízió is műsorára tűzte a világ talán legjobb autós tv-műsorát. Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May kalandjait minden hétköznap este vetítik a TV6-on, a sorozat 2002-es újraindulástól kezdve.

A műsorvezetők: Jeremy Clarkson, James May és Richard Hammond
De miért a Top Gear a legjobb autós műsor? Egyrészt ők kipróbálhatják azokat az autókat is, amelyekről a legtöbb autós újságíró csak álmodhat, és - mivel van összehasonlítási alapjuk - még ezeket a forintban több tízmilliós autócsodákat is kritikus szemmel nézik, és angolos humorral el is mondják, mi a rossz bennük. Stúdiójukat egy magánrepülőtéren, Surry-ben építették fel, ahol a Lotus mérnökeivel egy saját tesztpályát is létrehoztak. Ezen egyébként köridőket mérnek a szupersporkocsiknak és igazi versenyautóknak. Csak a Renault 2004-es Forma-1-es autója tudott itt egy perc alá menni, az utcai autók rekordját jelenleg a Gumpert Apollo tartja 1:17-es körével. Kizárólag a Stignek nevezett, anonim autóversenyző vezetheti az autókat időmérés közben, de ezen alkalmakon kívül is számos alkalommal megcsillantja kivételes vezetési tudását az állandóan bukósisakban mutatott, soha meg nem szólaló, érdekes zenei ízléssel bíró pilóta.

Stig nem beszél soha, de vezetni nagyon tud
Egyébként több kritika is érte már a Top Geart, mondván, nem foglalkoznak eleget a hétköznapi emberek számára is elérhető autókkal. De ez úgy tűnik, a világszerte 350 millióra becsült nézőt egyáltalán nem érdekli, ők show-t akarnak látni, olyat, amit más autós műsor nem tud adni nekik. Próbálkozások persze akadnak, de az ex-Top Gear műsorvezetők által készített Fifth Gear színvonala nem éri el az eredetiét. A Top Gear ma már annyira népszerű, hogy három ország - Oroszország, Ausztrália és az Egyesült Államok - a saját verzióját is elkészíthette, az eredetit pedig több száz tévécsatorna sugározza szerte a világon.
Az egyik legviccesebb epizód: Clarkson bemegy a BBC központba a világ legkisebb autójával
Jeremy Clarkson 1988-ban csatlakozott a Top Gear csapatához, hogy aztán a kilencvenes évektől kezdve meghatározó műsorvezetője legyen a BBC autós műsorának, de emellett rendszeren publikál autós témájú cikkeket a The Sunday Times-ben és a The Sun-ban is. A 48 éves újságíró gyűlöli a traffipaxokat, a hétvégi sofőröket és a lakókocsikat, és ezt gyakran hangoztatja is a műsorban, sőt, a különböző lakókocsi-megsemmisítési ötletei rendszeres részét képezik az adásoknak. Kezdetben a Top Gear még hagyományos, komoly autós műsorként szerepelt az angol televízió műsorán, de a 2002-ben indult új verzió (amelyet itthon is vetítenek), már egy merőben más koncepció szerint készült. Ettől kezdve a humor lett a műsor fő vonzereje, amiben nagy segítségére lett Clarksonnak a két új műsorvezető, Richard Hammond és James May.
Néha azért átlagautókat is tesztelnek, persze nem átlagosan: Clarkson megúsztatja az új Ford Fiestát, és egy bevásárlóközpontban versenyez vele egy Corvette ellen

Clarkson arca a szélvédő nélküli Ariel Atomban eltorzult a menetszéltől
Hammond gyermeki lelkesedését az autózás iránt még a műsor felvételekor elszenvedett súlyos balesete sem törte meg. 2006 szeptemberében egy 600 km/órás sebességre képes sugárhajtású autót tesztelt, de egy jobb első defekt miatt hatalmasat bukott, bőven 400 km/órás tempó felett.
Hammond kis híján otthagyta a fogát a forgatáson a rakétaautóban
James May, azaz "Captain Slow" egész más felfogásban közelít az autókhoz, ő a megfontolt, lassú vezető, akinek nem a lóerők száma számít, hanem az autók kényelme, patinája. Bár nem a sebesség megszállottja, bár azért a kilencedik szériában ő is kipróbálta, tényleg képes-e 400 km/óra feletti sebességet elérni a Bugatti Veyron. A tarka ingeket kedvelő, furcsa frizurájú autós újságíró számunkra legemlékezetesebb tesztje az volt, amikor a Fiat 500-assal versenyzett a Budai Várból a Csepel Művekig két BMX-es ellen.
A jól sikerült budapesti Fiat 500-teszt James-szel és a BMX versenyzőkkel
Mika Häkkinen tanítja a skandináv flikkre James May-t
A 21. századi Top Gear új rovatokkal is jelentkezett. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az, amikor egy híres embert ültetnek a "méltányos árú autóba", és lemérik a köridejét a tesztpályán. Kezdetben egy 1,6-os Suzuki Lianát, újabban pedig egy 1,6-os Chevrolet Lacettit választottak a feladatra. Hatalmas meglepetésre a Suzukival Nagy-Britannia leghíresebb vitorlázónője, Ellen MacArthur érte el a legjobb időt, a Lacettivel pedig Jay Kay, a Jamiroquai együttes autóbolond frontembere volt a leggyorsabb.
A Jamiroquai énekese kitörő örömmel fogadja a hírt, hogy ő a leggyorsabb híresség a Lacettiben
A sztárversenyen kívül gyakran rendeznek olyan futamokat, amikor Clarkson egy szupersportkocsival próbál eljutni egyik országból a másikba, miközben kollégái repülővel, busszal vagy hajóval próbálnak elé kerülni. Rendszeresen rendeznek kihívásokat is, ekkor mindhárman vesznek valamilyen roncs, de még éppen működőképes autót, és különböző feladatokat hajtanak végre velük, a végén pedig pontozással döntik el, hogy ki a győztes.
A világ leggyorsabb autója egy Eurofighter vadászgéppel gyorsul
A Top Gear számos díjat, köztük a legjobb, nem megírt szórakoztató műsor díját is elnyerte a nemzetközi Emmy-gálán 2005-ben, de hazájában is rengeteg rangos televíziós díjjal ismerték el a készítők munkáját. Egy hét múlva indul a válság miatt szűkösebb költségvetéssel elkészített 13. széria a BBC Two csatornán, itthon a 2002-es, első szériával kezd a TV6.
|
A magyar változat Nem lett volna nehéz elrontani, tartottam is tőle, de kellemesen csalódtam az első magyarosított részt látva. A hangalámondás sokkal jobb - és persze olcsóbb - egy rossz szinkronnál, és szerencsére a műsorvezetők ösztönös reakcióit (a hoppá vagy a jaj brit megfelelőit) nem fordítják, azt eredetiben hallhatjuk. Jó, hogy kilométerre váltják a mérföldet és centiméterre a hüvelyket, bár az megmosolyogtató, ahogy gyorsulásnál a mérföldben kerek számok helyett mondjuk 147-et, 186-ot és 203-at kiáltanak a műsorvezetők. Furcsa, hogy magyarul is hatchbacknek mondják a ferdehátút, ahogyan a Mercedes Estate fogalmával sem biztos, hogy sokat tud kezdeni a magyar tévénéző. Az AMG pedig örökre "á-em-dzsí" marad, ha még a Csúcsmodellek néven futó magyar Top Gearben is így mondják. Szinte üresjáratnak számít a 2002-es brit piac akcióit ismertető rész (tudtad, hogy ez a modell 8200 helyett csak 7900 font?), a naponta feltűnő híres emberek közül nekünk valószínűleg a nagy többség teljesen új arc lesz. A Csúcsmodellek a magyar változat sajátosságaival együtt is jobb bármelyik hazai készítésű, jelenleg futó autós műsornál. Megvan az esti program. (Csúcsmodellek, TV6, minden hétköznap 19.00 és Viasat3, vasárnap 12.00) Féjja Zsolt |
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?