Új ülések a Mercedes G osztályban

Vágólapra másolva!
Harminc éve jelent meg a piacon a Mercedes G osztály, a jubileum alkalmából felfrissültek a terepjáró ülései és két új különkiadás is készült.
Vágólapra másolva!

Eltekintve az apró módosításoktól, harminc éve változatlan formában kapható a Mercedes G osztály, jelentősen csak műszakilag változott az elmúlt három évtizedben. Tekintettel a születésnapra, a gyár frissített kicsit a terepjáró belsején, teljesen új üléseket fejlesztett ki hozzá, valamint készített két különkiadást is.

Kényelmesebbé váltak az első ülések, emellett oldaltartásuk is jelentősen javult a gyár közleménye szerint. Átdolgozták a hátsó üléspadot is, hogy formája igazodjon az első székekéhez. Új színek és designo-opciók is megjelentek a kínálatban, krómcsomag készült a terepjáróhoz, a kesztyűtartóban pedig immár alapáron jelenik meg az AUX-bemenet külső audióeszközök csatlakoztatására.

A különkiadások egyike az Edition 30 Pur, alapja a G 280 CDI hosszabb változata, kifejezetten kemény terepezéshez ajánlott. Társa az Edition 30, ezt főleg városba, hobbiterepezőknek ajánlja a Mercedes, elsősorban azért, mert luxusextrák sokaságával tömte tele. Erről árulkodnak a listaárak is: míg az Edition 30 Pur 59 381, addig az Edition 30 97 461 euróért lesz elérhető.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]