Két év múlva érkezik meg a piacra a francia gyártó új, prémium minőségű autókat tömörítő termékcsaládjának két nagyobb tagja, a DS4 és a DS5.
A két autó, ahogy nevük is mutatja, a C4 és a C5 rokonai lesznek műszaki szempontból, ám külsejük jobban el fog térni az eredetitől, mint ahogy a DS3 az új C3-tól. A 2+2 üléses DS4, a brit Autocar információi szerint leginkább a 2005-ben bemutatott C-Sportlounge (lent, balra) tanulmányra hasonlít majd, tehát egy kupé, egy buszlimuzin, és egy szabadidő-autó keveréke lesz. Ezzel az autóval a Citroën többek között a Nissan Qashqai-nak és a Peugeot 3008-nak teremthetne riválist.
A DS5 szintén terepjárós jegyeket kap majd, a gyártó szerint leginkább a BMW X6-hoz hasonló kupés crossover lesz. Ennek a kocsinak a tavalyi Hypnos-tanulmány (lent, jobbra) szolgálhat alapul. Ahhoz hasonlóan a DS5 is dízel-elektromos hibrid hajtást kaphat, és míg a Hypnos formatervének több elemét át kívánja emelni az új modellbe a Citroën, az biztos, hogy annak visszafelé nyíló hátsó ajtajait nem kapja meg a szériaautó.
A DS Inside szériagyártásra szánt változatát, a DS3-at már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatja a gyártó, nemrég már a műszerfaláról is közöltek képet.
![]() |
![]() |
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.