Ralis tulajdonságokkal felvértezett A5 piacra dobására készül az Audi, a legendás Ur-Quattro utódjának szánt modell 2012-ben kerülhet a márkakereskedésekbe.
Visszatérhet a legendás Audi Ur-Quattro, méghozzá az A5 kupé alapjain. A motorsportban sikert sikerre halmozó modell közel húsz év után kaphat méltó utódot, nem véletlen, hogy éppen az A5-re építkezve: az ingolstadtiak már korábban is párhuzamot vontak a kupé, illetve az Ur-Quattro formavilága között.
Ugyanolyan kemény versenyautónak szánják az A5-öt, mint amilyen az előd volt, a legfőbb célkitűzés a súlycsökkentés. 1400 kiló alá vinnék a mérnökök az összsúlyt, ennek érdekében ahol lehet, polikarbonátra cserélnék az üveget, a karosszéria építésénél pedig jelentős túlsúlyba kerülhet az alumínium.
Az Autobild cikke szerint könnyűsúlyú, de nagy, 19 vagy 20 colos felnik kerülhetnek az autóra, kerámiafékekről és aktív hátsó szárnyról is szó van. Állítható felfüggesztések és sport-differenciálmű hoznák ki a maximumot a quattro összkerékhajtási rendszerből.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0906/20090630audia5urq1.jpg)
Motorokkal kapcsolatban egyelőre csak találgatni lehet, annyi bizonyosnak tűnik, hogy az Audi izmos blokkot pakolna a géptető alá. 300 lóerős, duplaturbós kétliteres, illetve szintén duplaturbós, de 425 lóerős V6-os egységet emleget az Autobild, de elképzelhető a TT-RS öthengeres, 2,5 literes motorjának bevetése is, ez hengerszámban és lökettérfogatban is egyezne a Quattro 1987 és 1991 között gyártott második generációjának motorjával. Ha az Audi ezen az úton indul el, 375 lóerő körül lehet a csúcsteljesítmény.
Árban az S5 és az R8 közé lövik majd be az újdonságot, 2010 végére állítólag elkészül a tanulmány, a szalonokban 2012-ben jelenhet meg a szériagyártású verzió.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?