1150 lóerős Ford lehet a Pikes Peak királya

Vágólapra másolva!
Komoly tervekkel utazik a hagyományos Pikes Peak-i hegyiversenyre a Mach 2 Racing: 1150 lóerős Fordjával új rekordot állítana fel.
Vágólapra másolva!

13 évig tartott, míg sikerült megdönteni Rod Millen 1994-es Pikes Peak-rekordját, 2007-ben a japán Tadzsima Nobuhiro nyerte új csúccsal a híres amerikai hegyi felfutóversenyt. Egy másodperccel és 408 ezreddel csúszott a tízperces álomhatáron kívülre a pilóta, aki külön a versenyre felkészített, ezer lóerős Suzukival állt rajthoz. Sokan kételkednek benne, hogy az XL7 Hill Climb Speciallel felállított csúcs valaha megdönthető lesz, de pontosan erre készül ezen a hétvégén a Mach 2 Racing.

Nem kevésbé komoly autóval próbál tíz percen belülre kerülni a csapat, Ford RS200-asa a maga nemében igazi mestermű. Elkészítésében egy essexi tuningcég segített: új turbófeltöltőt készített, amellyel az autó csúcsteljesítménye 950 lóerőre ugrott, majd ehhez hozzákapcsolt még egy 70 literes nitrogén-oxid tartályt is, amely további 200 lóerőt biztosít, 1150-re tornázva fel a csúcsteljesítményt.

A kormány mögé sem akárki, hanem az egykori brit ralikrosszbajnok, Mark Rennison ül, aki szerint az autóval áttörhető a tízperces határ a közel húszkilométeres, 156 kanyarból álló pályán. Ehhez ideális időjárási körülmények kellenek, de még ez sem garancia a sikerre: Rennison úgy véli, a Pikes Peak különleges esemény, ahol bármi megtörténhet. A versenyt július 19-én tartják, Rennison legnagyobb ellenfele Marcus Grönholm lehet, a finn ex-ralivilágbajnok egy 800 lóerős Fiestával áll rajhoz a Colorado hegységben.

Forrás: [origo]