Kémfotókon az új Ford C-Max

Vágólapra másolva!
Várhatóan szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az új Ford C-Max, amelyről az AutoExpress mutatott kémfotókat.
Vágólapra másolva!

Alig néhány hét van hátra az új Ford C-Max frankfurti bemutatójáig, az AutoExpress azonban csak most tudta megmutatni az első exkluzív kémfotókat az egyterűről.

Úgy tűnik, hogy a C-Max új generációja építkezik majd az Iosis Max tanulmányból, vonalvezetése sportosabbnak ígérkezik. A képek alapján áttervezett front részre, új motorháztetőre és meredeken döntött szélvédőre lehet számítani, a hátsó rész kialakítása pedig az S-Maxot idézi majd. Most először nemcsak öt-, hanem hétüléses kivitelben is elérhető lesz a C-Max, a brit lap szerint ezzel a húzással letaszíthatja a kategória belföldi első helyéről a Vauxhall Zafirát.

Forrás: [origo]

Friss, jobb minőségű anyagokat használnak fel a kabin elkészítéséhez, a jobban felszerelt modellekben tolatókamera is lesz. A C-Maxban debütálnak a Ford közvetlen befecskendezéses, turbós EcoBoost motorjai, 148 és 178 lóerőre hangolva érkezik az 1,6-os blokk. Lehet számítani dízelmotorokra is, az értékesítés még idén elkezdődik.

Forrás: [origo]