2015-ben jön az első hibrid Lamborghini

Vágólapra másolva!
A Porsche és a Ferrari után a Lamborghini is bejelentette, hogy hibrid autó elkészítésén dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Stephan Winkelmann, a Lamborghini ügyvezető igazgatója az Automobilwoche-nak elmondta, könnyen elképzelhetőnek tartja a Lamborghini modellekben elektronikus motor és a benzinmotor közös alkalmazását 2015-től. Ez sokat javítana a sportkocsik városi fogyasztásán, de a teljesítményüket nem befolyásolná negatívan. Winkelmann szerint azonban egy teljes egészében elektronikus meghajtású Lamborghini megépítésének az ötlete jelenleg nem foglalkoztatja a vállalatot.

A 2015-ös céldátum éppen egybeesik azzal, amit a Ferrari esetlegesen megnevezett egy elfogadható időpontnak saját hibrid modelljük elkészítésére, ezzel egy jól összeillő ütemtervet adva mindkét vállalatnak - bár a Ferrari elismerte, hogy az 599-es hibrid prototípusa már tesztelés alatt áll.

A Lamborghini elhatározása, hogy a jövőben hibrideket is gyártani fog, egy költség és kiadáscsökkentő terv része, a vállalat ugyanis a következő 5 évben 35 millió eurót fog költeni arra, hogy 35 százalékkal csökkentse autói károsanyag-kibocsátását. Ebbe a hibrid hajtás kifejlesztésén kívül a tömegcsökkentés, a bioetanolos üzemanyagok és a start-stop rendszer bevezetése is beletartozik.

Forrás: Lamborghini