L1 néven egy régi koncepció feltámasztását mutatja be a Volkswagen a Frankfurti Autószalonon, a tanulmány átlagfogyasztása egy liter körüli.
2002 áprilisában a Volkswagen már előállt egy olyan tanulmánnyal, amely az ígéretek szerint egyliteres átlagfogyasztásra volt képes. Az autóval Ferdinand Piech Wolfsburgból Hamburgba autózott a gyár igazgatósági ülésére, a végső összesítés szerint 0,89 literes átlagfogyasztást produkálva.
Hét évvel ezelőtt még túlságosan drága lett volna a sorozatgyártás, nem is számolt vele a Volkswagen reális alternatívaként, az L1 néven feltámasztott koncepciót viszont már szeretné piacra dobni a gyár. Ha nem is azonnal, de legkésőbb 2013-ban beindulna a termelés.
Formailag erősen építkezik a 2002-es tanulmányra az L1, az eltelt hét év azonban látszik a karosszéria kialakításán, egyes megoldások futurisztikusabbak lettek, elölről sci-fiket idéző lett az autó. Szénszálas erősítésű műanyagból készült a karosszéria, súlya mindössze 380 kiló, két utas foglalhat benne helyet. 3,81 méter hosszú, 1,2 méter széles és 1,14 méter magas a tanulmány, amely aerodinamikailag szinte mestermű, légellenállási együtthatója ugyanis mindössze 0,195.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0909/20090915volkswage.jpg)
Dízel-hibrid a meghajtás, a 800 köbcentis, kéthengeres gázolajost az 1,6-os TDI-ből barkácsolták, 10 kW teljesítményű elektromotor kapcsolódik hozzá. Normál, Eco üzemben 27 lóerő a dízelmotor teljesítménye, Sport módban 29 lóerővel lehet számolni. Kereken 100 Nm a maximális nyomaték, az elektromotort lítium-ion akkumulátorok táplálják.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0909/20090915volkswage1.jpg)
Hogy közelebb kerüljön a sorozatgyártáshoz, a Volkswagen engedett kicsit az eredeti elképzelésekből, így az L1 átlagfogyasztása nem egy, hanem másfél liter száz kilométerenként. Cserébe elfogadható menetteljesítményeket produkál, százra 14,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 160 km/óra. Tízliteres az üzemanyagtank, de ez a kis fogyasztás miatt 670 kilométeres hatótávolságra elég.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?