Visszatérhet Amerikába a Volkswagen Phaeton

Vágólapra másolva!
Hiba volt a Volkswagen amerikai vezérigazgatója szerint felfüggeszteni a Phaeton luxuslimuzin tengerentúli forgalmazását.
Vágólapra másolva!

Látszólag racionális döntést hozott a Volkswagen, amikor bejelentette, hogy nem kínlódik tovább, hanem befejezi a Phaeton luxuslimuzin amerikai forgalmazását. Döbbenetesen kis érdeklődés mutatkozott a modell iránt, pedig még válság sem volt, 2003 és 2006 között között mindössze 3354 autóra sikerült vevőt találni.

Tekintettel az amerikai piac méreteire, ezzel mindent lehet, csak nem dicsekedni, kicsit meglepő tehát, hogy a Volkswagen amerikai vezérigazgatója, Stefan Jacoby most arról beszélt, hogy itt az ideje a limuzin visszatérésének.

Jacoby úgy fogalmazott, hiba volt a forgalmazás felfüggesztése, melyet a lehető leghamarabb orvosolni kell. A vezér dízelmotorral dobná piacra a Phaetont, amelyet így szerinte csúcstechnológiás, mégis környezetbarát és takarékos modellként lehetne pozícionálni a jövőben.

Forrás: [origo]