Figóként él tovább az előző Fiesta

Vágólapra másolva!
Indiában gyártja és főleg ott is próbál sikereket elérni a Ford az új Figóval, amely igazából nem is új: néhány módosítástól eltekintve az előző generációs Fiestát tisztelhetjük benne.
Vágólapra másolva!

Az Indiában gyártott új Ford-kisautó elsődleges piaca India lesz, ahol a piac hetven százalékát teszi ki az A és B szegmens, ám a modell további ázsiai és néhány afrikai országban is elérhető lesz. Nevét nem a már visszavonult, magyar ásványvízreklámban is feltűnt portugál focista, Luis Figo után kapta az autó, a Ford szerint a szócska olaszul valami olyasmit jelent a szlengben (a szótár szerint elsősorban északon), mint az angolban a "cool".

A Ford 500 millió dolláros beruházással kétszeresére, évi 200 ezer darabra növelte a chennai-i üzem gyártókapacitását, amely így a vállalat környezetbarát kisautóinak és a Figónak is regionális gyártóközpontja lesz.

Forrás: Ford

Tipikus városi autó a Figo, fejlesztésére nem is kellett túl sok időt áldozni. Gyakorlatilag egy az egyben megegyezik a Fiesta előző generációjával, csupán frontrészét alakították át és néhány óvatos simítást végeztek hátul. Azt várja a Ford a modelltől, hogy segítségével a piacvezető márkák közé kerül, a műszaki adatokat később hozzák nyilvánosságra.

Forrás: Ford