Dacia-rivális márkát alapít a Citroën

Vágólapra másolva!
Francia lapértesülés szerint új márkát alapít a Citroën, amelynek kínálatában alacsony széndioxid-kibocsátású, olcsó modellek jelenhetnek meg.
Vágólapra másolva!

Nemrég jelentette be a Citroën a DS márka startját, amely alatt új prémium modelljeit szeretné összefogni. Ennyi azonban nem volt elég a francia gyárnak, helyi lapértesülés szerint még egy márka alapításáról döntött, amely alatt alacsony széndioxid-kibocsátású, olcsó modelleket szeretne piacra dobni.

Úgy tudja a La Tribune, hogy a márka neve Essentiele lesz, kínálatában pedig megjelenhet a C-Cactus szériaváltozata, mely tanulmányként a 2007-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be dízel-hibrid hajtáslánccal. Ilyesmiről a végleges változat esetében nincs szó, valószínűleg kis benzines vagy dízelmotorral kerül piacra.

Komoly tervei vannak az Essentiele-lel a Citroënnek, a franciák igazából a Renault Daciájának kívánnak riválist állítani, amely a Logannal szép sikereket ért el az egész kontinensen. Hivatalosan nem kommentálta a Citroën a hírt.

Forrás: [origo]