Elkészült a Ford Fiesta raliváltozata

Vágólapra másolva!
Hozzávetőleg fél éve jelentette be az M-Sport, hogy megépíti a Ford Fiesta S2000-et. A raliváltozat immár tesztre kész.
Vágólapra másolva!

A következő napokban az M-Sport cumbriai főhadiszállásán tesztelik a Fiesta S2000-et, a program folytatásaként pedig a kontinens legkeményebb aszfaltos és murvás pályáin kínozzák. Megfeszített tempóban dolgoznak a Fiestával foglalkozó csapat tervezőmérnökei, élükön a díjnyertes műszaki igazgatóval, Christian Loriaux-val, hogy maximálisan kihasználhassák az év végéig hátralévő időt a gyakorlati tesztekre.

Jól halad a munka, a tervek szerint október végére a második tesztautó is csatasorba állhat, segítségével felgyorsulhatnak a tapasztalatok alapján esetlegesen szükségessé váló fejlesztések. Az autót a Focus WRC-vel versenyző Matthew Wilson, Malcolm Wilson fia vezette először, és a továbbiakban is egyike lesz azoknak a pilótáknak, akik az év végéig nyúzzák.

Nagyban támaszkodtak a Fiesta S2000 tervezése során a Focus WRC-vel szerzett évtizedes tapasztalatokra az M-Sportnál, így az autó sikerrel indulhat jövőre az IRC-sorozatban és világszerte a nemzeti bajnokságokban. Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezetője, egyben a Ford WRC-csapatfőnöke az előzetes tesztek alapján rendkívül bizakodó az autó képességeivel kapcsolatban.

Forrás: Ford