Retrós villanyautó-tanulmány a Hondától

Vágólapra másolva!
Nemcsak a CR-Z szériaérett verzióját, hanem egy kis villanyautót is bemutat a Honda a Tokiói Autószalonon.
Vágólapra másolva!

Több tanulmányt is bemutat a Honda a CR-Z szériaérett változata mellett a Tokiói Autószalonon, az egyik ilyen az EV-N névre keresztelt elektromos mini. Az 1960-as évek N360-asából indult a tervezés, a hajtáslánc viszont egyértelműen a 21. századot idézi.

Valamivel hosszabb a tanulmány, mint a Smart Fortwo, ülésből ennek megfelelően négy van benne. Szemben a CR-Z nikkel-metál celláival, az EV-N lítium-ionos akkumulátort kapott, sorozatgyártásáról egyelőre nem döntöttek a japánok. Hivatalosan az EV-N is egyike azoknak az elképzeléseknek, amelyekből egyszer valóság lehet.

Szintén a tanulmányban mutatkozik be a Honda HELLO (Honda Electric Mobility Loop) névre keresztelt kommunikációs rendszere, mely az autók közötti adatcserét is lehetővé teszi. A hozzá kapcsolódó kézi eszköz az autótól távol is mutatja az aktuális töltöttségi szintet, valamint tájékoztat az esetlegesen hátralévő parkolási időről.