370Z különkiadások a Nissantól

Vágólapra másolva!
Modelljének negyvenéves születésnapja alkalmából a japán és az amerikai piacon is új 370Z változatokat dob piacra a Nissan.
Vágólapra másolva!

Forrás: Nissan

Negyven évvel ezelőtt érkezett meg Amerikába az akkor még a tengerentúlon Datsunként autókat gyártó, ma már Nissanként ismert cég 240Z modellje, a cég első, Amerikában megjelenő sportkocsija, 2,4 literes, 150 lóerős motorral.

A jubileum alkalmából a Datsun utódja 2010 tavaszán különkiadást jelentet meg a 240Z utódjából, a 370Z-ből. Az új modell a 370Z Coupe Touringra épül, manuális váltóval és egy elülső és hátsó szpojlereket, új fékeket, 19 colos Rays könnyűfém felniket, valamint egy részlegesen önzáró differenciálművet tartalmazó sportcsomaggal szerelték fel. Természetesen külsején is változtattak, így a kocsi vörös féknyergeket és speciális fényezést. Belül többek közt új vörös bőr üléshuzatok és ajtóborítók, piros öltésekkel ellátott bőrkormány fogadja az utasokat. Az egyelőre ismeretlen árú autó motorjához nem nyúltak, így az megtartotta az alapmodell 332 lóerős 3,7 literesét.

Forrás: Nissan

Eközben Japánban a Nissan frissíti a 350Z Fairlady Z családot, amely egy frissített kupét és mostantól már a vászontetős Roadster modellt is tartalmazza, amely szintén a kupé 3,7 literes V6-os motorját kapja. A szigetországban is piacra dobnak egy különkiadást, új navigációs rendszerrel, digitális tévé-vevő készülékkel és új színekkel egészült ki.