178 lóerős motort kap az új Skoda Fabia RS

Vágólapra másolva!
Elődjénél jóval sportosabb formába csomagolják és benzinmotorral szerelik az új Skoda Fabia RS-t.
Vágólapra másolva!

Már dolgoznak a Skodánál a Fabia RS új generációján, amely jóval sportosabbnak ígérkezik elődjénél. 178 lóerős motort kap az autó, megjelenésére pedig valamikor a következő év elején-közepén lehet számítani.

Ugyanazt a motort kapja a sportos Fabia, mely a Seat Ibiza Cuprából már ismerős lehet: az 1,4 literes, turbós-kompresszoros blokk hét másodperc alatt gyorsíthatja százas tempóra az újdonságot. Nem lesz gond a megjelenéssel sem: az előző RS-t sokan kritizálták konzervatív formavilága miatt, az új azonban az ígéretek szerint olyan lesz, hogy össze sem lehet majd téveszteni a szériaváltozattal.

Ugyan az előző RS dízelmotoros volt, hasonló egység biztos nem jelenik meg az új generáció kínálatában, a Skoda hallani sem akar gázolajos blokkról. Valószínűleg a hétfokozatú DSG-váltó és a kormányra szerelt fülecskék is az alapfelszereltség részét képezik majd.